Oldal kiválasztása

Sólymokkal védik a Borheteket

Szerző: | 2019-08-15.

Sólymokkal igyekeznek elriasztani a Tagore sétányról az egyre nagyobb gondot okozó varjakat. Augusztus 21-ig, naponta többször lesz röptetés, azt remélik, a sólymok hatására a varjak más fészekrakó helyet keresnek maguknak.

Az önkormányzat jóval a Borhetek előtt adta be a kérelmét a solymászokkal történő varjú riasztásra, az illetékes hatóság azonban csak most adta meg az engedélyt.

Évek óta gondot okoznak a varjak a városban, egyre nagyobb területeket foglalnak el és piszkítanak össze. A Tagore sétányon zajló Borhetek miatt igen kellemetlenné vált a jelenlétük, mivel azonban a vetési varjú védett állat, nem egyszerű ellenük a védekezés.

Augusztus 16-tól két solymász, egy-egy sólyommal igyekszik elriasztani a Tagore sétányról a varjakat. Főleg a kora esti órákban lesz röptetés, amelyet augusztus 21-ig minden nap megismételnek.

A sólymok nem ölik meg a varjakat, az elriasztásukra vannak betanítva. A módszer több helyen is bevált már az országban.

– Úgy gondolom, az embereknek is kell védett hely, a közparkok pedig ilyenek. Tennünk kell valamit a varjak ellen. Tavasszal lehet a fészkeiket ritkítani, ezzel a lehetőséggel él is város, de csak március 1-ig engedélyezett a fészkek leverése, ami után még bőven újrarakják azokat. Meglátjuk a sólymok milyen eredményt hoznak, ha beválik a módszer, akkor jövő tavasszal a fészek leverés mellett a sólymokat is alkalmazni kell – a kettő együtt rákényszerítheti a varjakat, hogy új fészekrakó helyet keressenek maguknak – válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Kiszely Pál, önkormányzati képviselő, aki megjegezte: amennyiben az említett módszerek nem vezetnek eredményre, törvénymódosításra lesz szükség, hiszen országos problémával állunk szemben.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2020 >
Augusztus 1
  • 01

    Füredi flódni

    10:00 -12:00
    2020.08.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Városnéző séta – kóstolóval.

    Maradj velem - Balázs Fecó koncert

    20:30 -22:30
    2020.08.01
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Legendás dalok, – Korál, Taurus és ős-Neoton.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004