Oldal kiválasztása

Közös képviselő-jelölteket állít az MSZP-DK-LMP

Szerző: | 2019-08-30.

Bemutatta balatonfüredi egyéni, közös jelöltjeit az MSZP-Demokratikus Koalíció-LMP. A helyi baloldali képviselő-jelöltek a Momentum és a Párbeszéd Magyarországért támogatásával indulnak az önkormányzati választáson.

– Összefogás Balatonfüredért szlogennel, több párt támogatásával indítjuk a jelöltjeinket. Tapasztalt szakemberek, elkötelezett baloldaliak indulnak a színeinkben, akiknek fontos Balatonfüred. Úgy gondoljuk az ellenzék szerepe minden demokráciában fontos, szeretnénk normális kontrollt gyakorolni, részt venni a város lényeges kérdéseiben. Egy konstruktív ellenzéki szerepre készülünk – mondta a baloldali jelöltek sajtótájékoztatóján Nagy Jenő, az MSZP helyi elnöke.

– Szeretnénk, ha a város fejlődése olyan irányba haladna, amivel a helyi lakosok többsége egyetért. Szeretnénk gátat vetni a beruházási mohóságnak, minden talpalatnyi zöld területet nem kell apartman házakkal elfoglalni. A jelentősebb építkezések csak lakossági fórum és alapos megfontolás után történhessenek meg. Környezetünket is szeretnénk megvédeni, azt akarjuk, hogy magánérdekekből több építkezés ne történjen a Balaton-parton. Nagyon fontos lenne, hogy még több éves munkahely legyen Balatonfüreden, a fiataljainknak ne kelljen az unió más országaiban munkát keresniük. Ez a jövőnk, hiszen nem öregedhet el a város. Érdekeltek vagyunk a minőségi turizmus fenntartásában, szeretnénk elérni, hogy a minőségi szolgáltatásokat nyújtó helyi vállalkozók a nagy rendezvényekhez csatlakozhassanak, esetleg előnyt élvezzenek.
Az elkövetkező években újabb fejlesztési ciklus jön, komoly beruházásokról kell dönteni, azt szeretnénk, hogy a felső városrész fejlesztése lépést tartson a parti rész fejlődésével, Füred elsősorban legyen a Füredieké – mondta Nagy Jenő.

Íme, a jelöltek:

1-es választókörzet: Gubenyák Gyula – rendszerszervezési mérnök
2-es választókörzet: Németh István – mérnök, a Probio felügyelőbizottságának tagja
3-as választókörzet: Drenyoszky Tünde – könyvelő
4-es választókörzet: Nagy Jenő – önkormányzati képviselő, volt országgyűlési képviselő és alpolgármester, Balatonfüred Kulturális Nagykövete
5-ös választókörzet: Takács Miklós – idegenforgalmi szakember, Balatonfüred Kulturális Nagykövete, 2002-2014 között önkormányzati képviselő
7-es választókörzet: dr. Hajba Csaba – ügyvéd, önkormányzati szakember
8-as választókörzet: dr. Szalay Gábor – 2002-óta önkormányzati képviselő, cégvezető

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
október 04 - október 10
  • 04

    Országos Könyvtári Napok

    10:00 -18:00
    2021.10.04-2021.10.10
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Könyvbemutató, előadások, koncertek.

  • 05
    Nincsenek események
  • 06

    Emlékezés az 1848/49–es szabadságharc áldozataira

    12:00 -13:00
    2021.10.06

    Városi megemlékezés.

  • 07

    Parker Jazz Club

    19:00 -21:00
    2021.10.07
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Szalkay Dávid & The Jazzformers koncertje.

  • 08
    Nincsenek események
  • 09

    Egészségnap Arácson

    09:00 -14:00
    2021.10.09
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Előadások, szűrések.

    Füredi Őszi Fesztivál

    11:00 -19:00
    2021.10.09
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Tárlatvezetés, koncert.

    Orgona koncert

    19:00 -21:00
    2021.10.09
    Balatonfüred, Szent István tér 2.
    Balatonfüred, Szent István tér 2.

    Mali Katalin előadása.

  • 10
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004