Oldal kiválasztása

Géczi Jánosé a költőverseny fődíja

Szerző: | 2019-09-08.

Géczi János kapta Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című verséért az idei Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíját, a különdíjat megosztva Fodor Balázs Kútásók című művéért és Aknai Tamás Sziget című alkotásáért ítélte oda a zsűri.

A díjakat gálaműsor keretében adták át az Anna Grand Hotel dísztermében, ahol Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója mondott köszöntőt. A három díjazott verset először magyar nyelven hallhatta a közönség Oberfrank Pál színművész tolmácsolásában, majd az olaszra fordított változatot Carla Romanelli olasz színművész olvasta fel. Az első díjas költemény szerzője, a Balatonalmádiban és Dalmáciában élő Géczi János egy Salvatore Quasimodot ábrázoló bronzplakettet, herendi porcelánt és pénzjutalmat kapott.

A három díjazott vers

A háromnapos rendezvény olasz kerti partival kezdődött a Vaszary Galéria kertjében, ahol az itáliai gasztronómiával lehetett ismerkedni, majd születésnapján köszöntötték Carla Romanellit. Az olasz színésznő a magyar közönség számára sem ismeretlen: ezúttal a Makk Károly rendezte Egy erkölcsös éjszaka című filmjét vetítették le.

Szombaton könyv- és folyóirat-bemutatóval folytatódtak az események: Dante Marianacci Ahogy a költők látják Mona Lisát, valamint Madarász Imre A Nagy Háború nagy költője – Giuseppe Ungaretti és az első világháború című könyvét, illetve a Tempevölgy című folyóirat szeptemberi számát vehették kézbe az érdeklődők. Délután megemlékezést tartottak a Tagore sétányon, Salvatore Quasimodo költő emlékfájánál. A rendezvény zárónapján a Kisfaludy Színház közreműködésével irodalmi estet rendeztek a költőverseny korábbi díjnyertes alkotásaiból.

A nemzetközi költőversenyt 1992 óta Salvatore Quasimodo olasz költő emlékére rendezik meg Balatonfüreden. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett költő 1961-ben gyógykezelésre érkezett a városba, majd gyógyulásának emlékére fát ültetett a Tagore-sétányon és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit.
Az idei versenyre 162 pályázó 321 verssel nevezett határon innen és túlról. A 27. alkalommal megrendezett nemzetközi megmérettetésen a Salvatore Quasimodo-emlékdíj és a Salvatore Quasimodo-különdíjak mellett a zsűri kilenc költőnek elismerő oklevelet adományozott.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
július 22 - július 28
  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    Anna Fesztivál

    15:00 -22:00
    2019.07.23-2019.07.28
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Operagála, prímásverseny, szívhalászat.

  • 24
    Nincsenek események
  • 25

    Operafüred

    20:00 -22:00
    2019.07.25
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Népszerű operakórusok zongorával.

  • 26

    Operagála

    20:00 -22:00
    2019.07.26
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Giuseppe Verdi művei.

  • 27

    194. Anna-bál

    18:00 -23:50
    2019.07.27
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Bál a hagyományok jegyében.

    Anna-Utcabál

    21:00 -03:00
    2019.07.27-2019.07.28
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca

    Alternatív bál.

  • 28

    Klassz a parton!

    10:00 -22:00
    2019.07.28-2019.08.04
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Klasszikus koncertek.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004