Oldal kiválasztása

Kék szalaggal az állatkínzás ellen

Szerző: | 2019-09-11.

Az ország összes megyéjében megalakult a Kék szalaggal az állatkínzás ellen elnevezésű mozgalom, amelynek célja, hogy felhívja a jogalkotók és az egész társadalom figyelmét: változásra van szükség, szigorú törvényekkel és azok betartatásával kell fellépni az állatkínzók ellen.

Mi állatszerető emberek sokszor vonultunk már az utcára, de nem elégszer. Tüntettünk csendesen, hangosan. Úgy gondoltuk eljött az idő, hogy más eszközökkel is tudassuk: sürgősen változás kell, hiszen mi, állatszerető emberek vagyunk többségben.
Ezért megkérünk minden állatvédő és minden állatszerető embert, hogy csatlakozzanak a meghirdetett mozgalomhoz. Kössünk kék szalagot és így tiltakozzunk! Kössünk kék szalagot a babakocsira, nyakörvre, biciklire, autóra, a karunkra, bárhova. Így üzenjünk mindenkinek, hogy nem állunk meg és a végsőkig küzdeni fogunk a céljainkért – szól a mozgalom felhívása.

A mozgalom az állatkínzások mellett szeretné felhívni a figyelmet arra is, hogy az állattartás terén is vannak hiányosságok.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
augusztus 31 - szeptember 06
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03

    Filmpiknik

    16:00 -22:00
    2020.09.03-2020.09.05
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 04

    Könyv-Bor-Jazz Fesztivál

    17:30 -22:00
    2020.09.04-2020.09.05
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek, borbemutatók.

    A pogány Madonna

    20:00 -22:00
    2020.09.04
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés, közönségtalálkozó.

  • 05

    Mozi a járvány idején

    10:00 -12:00
    2020.09.05
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Szakmai beszélgetés a filmről.

    Akik maradtak

    19:30 -22:00
    2020.09.05
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Magyar filmdráma vetítése és közönségtalálkozó.

  • 06
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004