Oldal kiválasztása

Csak egy kör – Füredről rajtol az ország kedvenc futóversenye

Szerző: | 2019-09-12.

Tizenötezer indulója lesz jövőre a 14. alkalommal elrajtoló NN Ultrabalaton tömegsportrendezvénynek. A Balatonfüredről induló és ide visszaérkező Balatont megkerülő egykörös verseny Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye és Közép-Európa leghosszabb futóversenye. Egyéniben és váltóban, futva vagy kerékpározva is teljesíthető lesz a 221 kilométeres táv.

Zelcsényi Miklós versenyigazgató bejelentette, hogy miután az idén májusban megrendezett Ultrabalaton után a 13 ezer résztvevő 5,2 tonna szemetet termelt, úgy döntöttek, hogy 2020-ban zöld szemléletű rendezvényt szerveznek.

– Európában elsőként és egyedülálló módon száműzzük az eddig használt műanyag poharakat és eszközöket, ennek eredményeképpen szeretnénk minden idők legzöldebb ultrabalatonját megrendezni, bizonyítva azt, hogy odafigyeléssel lehet környezetbarát sportversenyt rendezni. A versenyt megelőző tésztaparti során papírtányérokat és környezetbarát evőeszközöket használunk az eddigi műanyagok helyett. A frissítő- és váltópontokon felgyülemlő PET palackokat szelektíven gyűjtjük és adjuk le, így ezek újrahasznosítható alapanyaggá válnak. Lecseréljük a műanyag poharakat is. Az a célunk, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után – mondta Zelcsényi Miklós, aki hozzátette: a tavalyi szemétmennyiséget legalább a felére, de inkább a harmadára szeretnék csökkenteni.

Ismertették a verseny kiírását is, ebből kiderül, hogy az ultrafutók számára 22 szakasz lesz, míg a nagyobb csapatoknak 49 szakaszra osztották a 221 kilométeres távot. A 2020-as NN Ultrabalatont május 14. és 17. között rendezik meg, a mezőny Balatonfüredről indul, és megkerülve a Balatont ide is tér vissza.

Sárfalvi Péter, az Emmi sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az NN Ultrabalatonra, és az ahhoz hasonló sportrendezvényekre azért van nagy szükség, mert így minél több emberrel meg lehet szerettetni a mozgást.
– 2010 előtt Magyarországon 5 százalék volt a rendszeresen sportolók aránya, ez ma már 12-14 százalék lett. A cél azonban az, hogy ez a szám 20 százalék fölötti legyen – mondta a helyettes államtitkár.

A sajtótájékoztatón elhangzott, 2007-ben még csak 200 indulója volt az Ultrabalatonnak, és amíg 2016-ban 54 nap alatt vált teltházassá a rendezvény, úgy tavaly az indulók mindössze 22 perc alatt tették teljessé a nevezési listát.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2019 >
szeptember 16 - szeptember 22
  • 16
    Nincsenek események
  • 17
    Nincsenek események
  • 18
    Nincsenek események
  • 19

    Füredi Fiatalok Napja

    10:00 -20:00
    2019.09.19
    Balatonfüred, Hősök tere 1.
    Balatonfüred, Hősök tere 1.

    Helyi művészeti csoportok előadásai.

    Borbély Mihály és a Parker Jazz Quartet

    19:00 -21:00
    2019.09.19
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    A Parker Jazz Club sorozat újabb koncertje.

  • 20

    Romantikus Reformkor

    10:00 -20:00
    2019.09.20-2019.09.22
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Kulturális fesztivál.

    Könyvbemutató

    16:00 -17:30
    2019.09.20
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Helytörténeti könyv dr. Veress Gábor a szívkórház igazgatójától.

    Malek Andi Soulistic koncert

    18:00 -19:00
    2019.09.20
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Malek Andrea koncert.

  • 21

    Szent Korona és koronázási jelvények

    10:00 -20:00
    2019.09.21-2019.09.22
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kiállítás a koronázási jelvények másolataiból.

    Reformkori felvonulás

    13:00 -16:00
    2019.09.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Korhű, hintós felvonulás.

    Széchenyi emlékünnepség

    17:00 -18:00
    2019.09.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Hagyományos ünnepség.

  • 22

    Arácsi szüret

    15:00 -19:00
    2019.09.22
    Balatonarács, Hősök tere
    Balatonarács, Hősök tere

    Készül Arács bora.

    Haumann Péter előadása

    18:00 -20:00
    2019.09.22
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Színházról, filmről, barátokról.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004