Oldal kiválasztása

Toplistás helyen a Balatonfüredi járás

Szerző: | 2019-09-26.

Nemzetközileg is teljesen újszerű, adatelemzésen alapuló kutatással vizsgálta meg a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK-FTI) a magyar vidéki járások életképességét. A rangsor alapján a Dunakeszi járás a legfejlettebb és legnagyobb fejlődési potenciállal bíró magyar kistérség, melyet a Balatonfüredi követ.

A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK-FTI) nemzetközi szinten is újszerű, adatelemzésen alapuló tudományos módszerrel vizsgálta meg, mennyire életképesek az egyes magyar vidéki kistérségek. Az KRAFT-index névre keresztelt kutatás célja, hogy feltérképezze az egyes régiók fejlettségi állapotát és jövőbeli fejlődési potenciálját gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben.

A kutatás során összesen húsz különböző szempontot vettek figyelembe egy-egy járás vizsgálatakor. A módszertan alapját tehát összetett számítás képezi, amely többek között a Központi Statisztikai Hivatal elérhető adatain alapul. A vizsgálat így egyebek mellett kiterjedt az ezer lakosra jutó regisztrált KKV-k számára, az ezer lakosra vetített álláskeresők számára, az adózók arányára, de vizsgálta például a televízió előfizetők arányát, a kulturális rendezvényen résztvevők számát, vagy az ezer lakosra vetített összes zöldterület méretét is.

A KRAFT-index kiemelt célja, hogy rámutasson az egyes kistérségek erősségeire, illetve gyengeségeire, iránytűt biztosítva a jövőben megvalósuló különböző célzott vidékfejlesztési programok számára.

A járások vizsgálata – és nemcsak az egyes településeké – azért is különösen fontos, mert a KRAFT koncepció (Kreatív városok-fenntartható vidék) szerint a fejlesztések és beruházások akkor lesznek igazán sikeresek, ha nem egy településben, városban, hanem nagyobb területi egységekben gondolkodunk. Így több város az őket körülvevő térség egyéb településeivel közösen, az ottani gazdasági, önkormányzati és tudományos szereplők mindegyikének közreműködésével tud hatékonyan együttműködni.

A különböző mutatók összesítésével a KRAFT-index egy összpontszámot ad ki, mely alapján a hazai kistérségeket életképességük alapján rangsorolni lehet. A kutatás szerint ebben a tekintetben a Dunakeszi járás áll az élen, amelyet a Balatonfüredi és a Budakeszi járás követ az életképességi rangsorban. Helyet kapott még a top tízben a Veszprémi, az Érdi, a Balatonalmádi, a Gárdonyi, a Szigetszentmiklósi, a Pilisvörösvári és Váci járás is.

Forrás: hellovidek.hu
Fotó: Vörös Ákos

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829 

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004