Oldal kiválasztása

Bollywoodi film is készülhet Balatonfüreden

Szerző: | 2019-10-10.

Az indiai filmkészítés több meghatározó alakja látogatott el Balatonfüredre a fővárosban zajló Indiai Filmhét apropóján. Rabindranath Tagore révén évtizedek óta szoros kulturális kapcsolat van India és Balatonfüred között, ez a jövőben tovább színesedhet.

– Balatonfüred egyedülálló kapcsolat ápol Indiával, Tagore kultusza miatt aktív és élő ez a viszony. Szeretnénk kibővíteni ezt a kulturális kapcsolatot, az Európába látogató indiaiak számára olyan turisztikai csomagot tennénk elérhetővé, amely révén jobban megismerhetnék Közép-Európát és persze azon belül a városunkat is. Talán még az is előfordulhat, hogy itt Balatonfüreden forgassanak Tagore életéről egy filmet, hiszen ennél autentikusabb helyszín nem is kell – mondta a Villa Vitae-ben rendezett sajtótájékoztatón Hári Lenke alpolgármester.

A városba látogató indiai delegációban itt volt Raima Sen, bollywoodi színésznő, Rahul Mittra, filmrendező, Suraj Kumar producer és az Indiai Filmhét kurátora Rahul S Bali.

– Már jártam Balatonfüreden, teljesen elbűvölt a város, egyedi a szépsége és hangulata. Mindenképp szerettem volna megmutatni Magyarország ékszerét a filmes alkotótársaimnak, akik nagy hatással vannak az indiai filmiparra. Látniuk kellett ezt a csodás várost, amelyet 1926-ban, gyógyulásakor Tagore is nagyon megszeretett. Örülnék neki, ha ez a hely visszaköszönne a filmjeinkben. Azon leszek, hogy a következő filmfesztiválunk nyitó vetítése itt legyen Balatonfüreden – mondta Rahul S Bali.

  • Képgaléria

Mint arról korábban beszámoltunk Balatonfüred városa volt idén a díszvendége a fővárosban rendezett 5. Indiai Filmhétnek. A bollywoodi sikerfilmekből, művészfilmekből és díjnyertes alkotásokból válogató sorozat ünnepélyes megnyitóján a Nobel-díjas költőt, Rabindranath Tagore-t bemutató filmet vetítették le.

A hindu költő 1924-től haláláig, 1941-ig tartó életszakaszát bemutató alkotás egyik szereplője Raima Sen úgy fogalmazott: Tagore földjéről származom, ezért nekem nagyon különleges, hogy itt lehetek, ahol gyógyíttatta magát a költő. Tagore fontos az indiaiak számára, a dalain, versein nőnek fel generációk, a művészete az iskolai tananyag része – így a színésznő.

A delegáció felkereste Tagore szobrát a sétányon, ahol egy-egy sárga rózsával tisztelegtek a költő emléke előtt.

A fesztivál nyitófilmjét, a Thinking of him című, 2018-ban készült alkotást, amely Tagore életét mutatja be, október 14-én, hétfőn, 18 órakor a Kisfaludy Galériában is levetítik. Az eredeti nyelven, magyar felirattal látható film bemutatóján jelen lesz az alkotás producere.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2024 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004