Oldal kiválasztása

Rojtos Norbert

Születésem óta Balatonfüreden, az óvárosban élek. Tanulmányaimat az Eötvös Loránd Általános Iskolában kezdtem, majd a Pápai Református Kollégium elvégzése után a Pécsi Tudományegyetemen folytattam, ahol kommunikáció-magyar, illetve trombitatanár-kamaraművész diplomákat szereztem. Ezt követően a Kodolányi János Főiskolán közoktatási vezetőként lettem szakvizsgázott pedagógus.

Első munkahelyem a balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola volt, ahol a hangszertanítás mellett nagy örömömre az ifjúsági fúvószenekart is vezethettem.
2014 nyarától a Református Általános Iskola Balatonfüred intézmény vezetője vagyok.

Büszke vagyok arra, hogy az iskola sokat fejlődött az elmúlt évek alatt, mind infrastrukturális környezetében, mind létszámában, mind lelkületében.
A keresztyén-nemzeti nevelés és értékrend elsődleges szerepet tölt be nemcsak a hivatásomban, hanem a mindennapi életemben is. A Balatonfüredi Református Egyházközség tagja vagyok, 2018 óta a presbitere is.
Feleségemmel és két gyermekemmel élünk Füreden.
Hálás vagyok azért a bizalomért és támogatásért, amivel a 3. sz. választókörzetben élők megtiszteltek bizalmukkal az önkormányzati választáson, így értük és Balatonfüredért is dolgozhatok a város képviselő-testületében.

 

Megosztás

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2019 >
november 11 - november 17
  • 11
    Nincsenek események
  • 12

    A felújított emlékmű avatása

    16:00 -17:00
    2019.11.12
    Balatonfüred, Kossuth tér
    Balatonfüred, Kossuth tér

    Megemlékezés az I. Világháborús emlékműnél.

    Dráma és verőfény

    18:30 -20:00
    2019.11.12
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Fülei Balázs zongoraművész és a Mendelssohn Kamarazenekar hangversenye.

  • 13

    A víz a 21. század olaja

    18:00 -19:30
    2019.11.13
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Kugler Gyula vízépítő mérnök előadása.

  • 14
    Nincsenek események
  • 15

    Ady 100

    19:00 -21:00
    2019.11.15
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    A Role zenekar koncertje.

  • 16

    A füredi rabbi séta

    14:00 -16:00
    2019.11.16
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Autentikus séta.

    Rendhagyó tárlatvezetés

    16:00 -17:00
    2019.11.16
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Rényi András esztéta tárlatvezetése.

    Lyukasóra

    17:30 -19:00
    2019.11.16
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Irodalmi kalandozás.

    Koncert Leonard Cohen dalaiból

    18:00 -20:00
    2019.11.16
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Fellegi Balázs és vendégei estje.

  • 17
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004