Oldal kiválasztása

Gáspár Ákos

Balatonfüreden jó fiatalnak lenni. Bár egyetemi tanulmányaimat, majd munkámat évekig Budapesten végeztem, végleg hazahúzott a szívem. Itt nőttem fel, itt érettségiztem, ez az otthonom. PR-marketinget és kommunikációt tanultam, országos és helyi médiumoknál dolgoztam, mint riporter.

Jelenleg Balatonfüred Önkormányzatánál dolgozom egy pályázatban, ahol többek között hátrányos helyzetűek továbbtanulását segítjük.

Számomra mindig is fontos volt, hogy az önkéntesség szerepet kaphasson az életemben. Immáron 5 éve a Balatonfüredi Ebmenhely munkáját segítem. Büszkén mondhatom el, hogy évről évre egyre több fiatalt sikerül bevonni a menhely életébe, ezzel is rámutatva a felelős állattartásra.

Hiszek a generációk összefogásában, arra törekszem, hogy a választókörzetemben élő idősek és fiatalok, családok és egyének egymással egyetértésben, szép környezetben élhessenek. Füredi fiatalként dinamikus és lokálpatrióta szemléletemmel is szeretnék hozzájárulni városom fejlődéséhez.

 

Megosztás

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
november 04 - november 10
  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események
  • 06

    Faültetés

    11:00 -12:00
    2019.11.06
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Faültetési kampány.

    Borszimfónia

    18:30 -21:00
    2019.11.06
    Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány
    Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány

    Francia borászok és boraik bemutatkozása.

    Hinták

    19:00 -21:00
    2019.11.06
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Lackfi János drámája.

  • 07

    Cseke Gábor - Szaniszló Richárd koncert

    19:00 -21:30
    2019.11.07
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Parker Jazz Club.

  • 08

    Az én világom

    16:00 -18:00
    2019.11.08
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Hódosi Józsefné kiállítása.

  • 09

    Füred Gastro

    10:00 -20:00
    2019.11.09-2019.11.10
    Balatonfüred, Vitorlás tér
    Balatonfüred, Vitorlás tér

    Gasztronómiai fesztivál.

    Füredi Őszi Fesztivál

    11:00 -20:00
    2019.11.09
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Mese, zene, előadás.

    Márton-napi újbor kóstoló

    18:00 -20:00
    2019.11.09
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Újbor névadás, borkóstolás.

  • 10

    Kaddis egy meg nem született gyermekért

    17:00 -19:00
    2019.11.10
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Lukács Sándor estje.

    Magyar Nyelv Napja

    17:00 -19:00
    2019.11.10-2019.11.16
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Irodalom, zene, színház.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004