Oldal kiválasztása

Fákkal a klímaváltozás ellen

Szerző: | 2019-11-06.

Balatonfüred is csatlakozott az Agrárminisztérium országos faültetési akciójához. A fásítási program célja az ország erdőterületeinek növelése illetve a figyelemfelhívás: minden egyes elültetett fa válasz lehet a klímaváltozás okozta hatásokra.

Az országos kezdeményezésről a Kovászna parkban tartottak tájékoztatót, ahol jelképes faültetéssel is demonstrálták a program fontosságát. A most indult fatelepítési program keretében az állami erdőgazdaságok saját területeiken, 2 millió facsemete elültetésével, több mint 550 hektár új erdőt létesítenek.

– Fontos az ország környezeti állapota, amiben meghatározó szerepe van a fáknak, erdőknek. A klímaváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony választ képes adni. Az erdőterületek növelésére mintegy 106 milliárd forintnyi támogatást biztosítunk a vidékfejlesztési program keretében, amelyre magángazdák is pályázhatnak. Hamarosan a civil szervezetek, egyesületek, önkormányzatok számára is kiírunk egy erre vonatkozó 500 milliós pályázatot. Összességében a közeljövőben, a terveink szerint 20 ezer hektár új erdővel gazdagodik az ország – mondta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára, aki kiemelte: a hazai erdők évente 4-5 millió tonna széndioxidnak megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami az országos kibocsátás 8 százalékát ellensúlyozza, ezért jelentős energiát fordítanak a meglévő erdők minőségi fenntartására is.

Bóka István polgármester hangsúlyozta: Balatonfüreden nagy hagyománya van a faültetésnek, elég, ha csak Tagore, a Nobel-díjas költő faültetésére gondolunk, amellyel egy hagyományt indított el. Ennek köszönhető, hogy a hindu költőről elnevezett sétány világhírű lett, sőt cselekedete a város imázs és a kultúra egyik meghatározó eleme.

– Az önkormányzat évek óta fontosnak tartja a fásítást, szándékunk szerint a közterületeken minél több fát szeretnénk elültetni, utca fasorokat kialakítani, ezek mind a jövőnket szolgálják. Idén elindítottunk egy kezdeményezést is, ennek keretében 200 fát osztunk szét a város lakói között. Fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a klímaváltozásra, amelynek káros hatásival szemben védekeznünk kell. A közterületek burkolatait is ennek megfelelően választottuk ki, hiszen a süttői mészkő melegszik fel legkevésbé – fogalmazott a polgármester, aki abban bízik, hogy a Kovászna-parki jelképes faültetést több száz és több ezer elültetett fa követi.

Az esemény végén Kis Miklós államtitkár, Bóka István polgármester és dr. Szekrényes Tamás, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese, a füredi Eötvös iskola diákjainak segítségével három fát ültetett el a Kovászna parkban.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Február

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004