Oldal kiválasztása

Megvalósult olimpiai álom

Szerző: | 2020-01-23.

Az idei tokiói nyári olimpia legfiatalabb vitorlás versenybírója lesz. A Balatonfüredi Yacht Clubban versenyzőként nevelkedett Böröcz Bence a nankingi ifjúsági olimpia és a riói paralimpia után a tokiói ötkarikás játékokon is részt vehet a 27 fős versenybíróság tagjaként. Mint mondja: gyerekkori álma valósul meg ezzel. Sok mindenre fel kell készülnie a konfliktuskezeléstől kezdve, az erőt próbáló páratartalmon át, még az esetleges cunamira is.

– Az olimpiai részvétel bíróként ugyanazt jelenti, mint aktív sportolóként, a csúcsot. Mindig is erre vágytam. Tizenkét év következetes munkája van ebben. Komoly kiválasztási folyamaton vagyunk túl, ahol számos adottságot vizsgáltak. 330 nemzetközi vitorlás versenybíró van a világon, közülük kerültem be a 27 fős olimpiai gárdába, nagyon örülök, hogy tengerpart nélküli országként nemcsak versenyzőként, de szakemberként is számítanak ránk, magyarokra – válaszolta kérdésünkre Böröcz Bence.

A tokiói olimpián tíz vitorlás versenyszámban 350 sportoló méri majd össze tudását. A futamokat a fővárostól másfél óra autóútra lévő Enoshima szigeten rendezik majd, itt tartották egyébként az 1964-es olimpia küzdelmeit is.

Böröcz Bence jó eséllyel a Finn hajóosztály vezetője lesz, nemzetközi versenybíróként a parton és a vízen is jelen kell lennie, de a legtöbb feladatot mégis a versenyszámok utáni esetleges óvások, a sportolók észrevételeinek kezelése jelenti majd.

– Tokióban nagy a repülőgép forgalom, ami megzavarhatja a szélmozgásokat, ezért vitték el a vitorlás versenyeket a szigetre. Itt viszont több, tradicionálisan halászattal foglalkozó család él, olyannyira, hogy a versenypályák kijelölésekor figyelembe vették a halászó helyeiket és azokhoz alkalmazkodtak. A mostani halászok elődei a 64-es olimpián is itt voltak, dolgoztak, ezért aztán nemhogy nem volt ebből konfliktus, de a helyi halászok büszkék rá, hogy folytatják a családi hagyományt és a vitorlázók kerülgetik őket. Japán lévén speciális körülményekre is fel kell készülnünk, rendkívül magas lesz a páratartalom, megfelelő kondíció kell, hogy a versenyeken végig tudjunk koncentrálni. Bármikor jöhet egy kisebb-nagyobb cunami is, úgyhogy a helyi szervezők már tervezik, melyik hegyre kell azonnal felmennünk, ha helyzet van – mondja Böröcz Bence, aki önkéntesként végzi majd a bíráskodást Japánban.

A 28 éves versenybíró 2007 óta foglalkozik bíráskodással, az utóbbi hét évben a World Sailing nemzetközi versenybírója, a világ legfiatalabbjaként számos ifjúsági világ- és Európa-bajnokságon vett részt, majd sorban jöttek a felnőtt világversenyek is. Állítása szerint a balatonfüredi rendezésű 2013-as Laser világbajnokság volt az igazi beavatója, ott döntötte el, amit lehet, megtesz azért, hogy kiemelkedő bíróvá váljon.
Szabályértelmezési kérdéseket vizsgál, szívügyének tartja a hazai vitorlássport fejlődését, a versenyszabályok magyarra fordítását, a folyamatos képzést, és elkötelezett híve, hogy a versenyek lebonyolítása közben a sportolók a legjobb szolgáltatást kapják. Emellett a trendinek számító E-vitorlás Világbajnokság szabályainak megalkotásában is részt vesz.

– Speciális sportágról van szó, viszonylag tág szabályokkal, ezért a hagyományostól eltér a bírók feladata is. A vízen előfordulnak viták, amiket csak a verseny után, a parton lehet lezárni. Itt van nekünk bíróknak nagy szerepünk, hiszen szót kell értenünk az olykor feldúlt sportolókkal és esetenként kétes helyzetekben dönteni. A verseny alatt végig koncentráltnak kell lennünk, utána viszont gyakran a konfliktuskezelés a feladatunk.

Végzettsége szerint villamosmérnök, jelenleg informatikai fejlesztések projektmenedzsere. Nyolc évesen kezdett el vitorlázni a Balatonfüredi Yacht Clubban (BYC), imádta és imádja a vitorlázást, ha csak lehet, most is a vízen van, de mint megjegyzi: a bíráskodás lett az igazi szenvedélye. Édesapja a BYC ügyvezető igazgatója, így adta magát a kérdés, egyáltalán volt-e esélye arra, hogy ne a vitorlázás körül forogjon az élete.

– Sok sportágat kipróbáltam, atlétikát, úszást, küzdősportokat, de megragadtam a vitorlázásnál. Természetes volt, hogy napi szinten megfordultam a BYC-ben, de akkor még apukám nem dolgozott az egyesületnél, egyszerűen csak hobbi szinten kedvelte a vitorlázást. Nem kapacitált különösebben, sőt azt mondhatom, egymással párhuzamosan folytunk bele egyre jobban a vitorlássportba. Később persze segített a tapasztalata. A vitorlázás nekem megmaradt komoly hobbinak, ha pedig évente három nagy versenyen ott lehetek bíróként, az külön öröm – mondta Böröcz Bence, aki úgy tűnik, biztos ott lesz a tokiói olimpia nyitóünnepségén is, mert napokkal a játékok kezdete előtt már a helyszínen kell lennie.

Címlapfotó: Szántó Áron

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Február

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a
  • örök füredi2024-03-22 09.56AgoraÉn nem panaszkodnék ha Érdi Tamás koncertre mehetnék! Kiváló művész, kiváló a repertoára! Akinek nem tetszik ne nézze! Ez a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004