Oldal kiválasztása

Rózsaszínbe öltözve – Száz nap múlva Giro-rajt

Szerző: | 2020-01-30.

Száz nappal a Giro d’Italia magyarországi rajtja előtt, a tradíciónak megfelelően, az összes olyan településen, amelyet érint a kerékpárverseny, egy-egy emblematikus épületet, a világhírű sportesemény apropóján, rózsaszínűvé varázsoltak. Füreden a Vaszary Galéria öltözött rózsaszínbe.

A világ egyik legnagyobb, 3580 kilométeres országúti kerékpárversenyén, több mint kétszáz sztár kerékpáros áll rajthoz. Májusban a világklasszis bringások az első három szakaszt Magyarországon teszik meg, ebből a harmadik táv lesz a Balaton-felvidéken.
Balatonfüreden május 11-én 10.45 – 13.22 között halad át a mezőny a 71-es úton.

A Rózsaszín fények éjszakáján való részvétellel a városok a legendás versenyhez való csatlakozást, az összetartozást fejezik ki már évtizedek óta. Légifelvételek is készültek a megfestett épületekről, amelyeket a verseny közvetítése alatt levetítenek majd.
Naponta 300-400 ezer ember biztatja az utak mentén a versenyzőket, a Giro-t közel 200 országban, több mint 800 millióan követik majd a képernyők előtt.

Veszprémben a városháza, a tűztorony és a korcsolyapálya, Balatonfűzfőn a csillagvizsgáló, Tihanyban pedig az egykori apátsági magtár illetve a Mádl Ferenc tér borult egységesen rózsaszínbe, ezzel megkezdődik a száz napos visszaszámlálás.

Balatonfüred különböző kísérő programokkal várja majd a világhírű versenyt. Szurkolói pontokat állítanak fel, az érdeklődők programokon, játékokon vehetnek részt. A tervek szerint a helyszínen egy kivetítőn is figyelemmel lehet majd kísérni a versenyt, amelynek elképzelhető, hogy lesznek magyar résztvevői is.

– A Giro d’Italia amellett, hogy egy komoly sportteljesítmény, népünnepély is. Százmilliók követik a verseny közvetítését, a helyszíneken pedig szinte fesztiváli hangulat van. Jó lehetőség ez az országnak és Balatonfürednek is, hogy megmutassa magát. A verseny idejére izgalmas, érdekes programokkal készülünk, számítunk a gyerekekre, diákokra is  – fogalmazott Holczer András, a város alpolgármestere, aki hozzátette: mivel maga a verseny május 11-én, hétfőn lesz, a hétvégi felvezetést a már meglévő programokhoz (VII. Concours d’Elegance veteránautó szépségverseny, 6 napos Ultrafutó Verseny, Balatonfüredi Kollektív Tárlat) igazítják.

A balatoni futamot egyébként két helikopter követi majd, az egyik a kerékpárosokat, míg a másik a tájat, a nevezetességeket mutatja 198 országban élőben.

A verseny magyarországi szakaszának első etapja május 9-én, szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, amely a Hősök teréről indulva az Andrássy úton halad, érinti a Parlamentet, majd a Dunán át a Clark Ádám téren keresztül a Várban zárul. A második, 193 kilométeres etap ugyancsak a Hősök teréről rajtol május 10-én Komárom-Esztergom irányába, áthalad Pannonhalmán és Győrben ér véget a táv.
A harmadik, 197 kilométeres szakasz május 11-én Székesfehérvárról indul, Veszprém érintésével befut Balatonfüredre, aztán a Tihanyi-félszigetről a Balaton-felvidéken át, Hévíz érintésével Nagykanizsán fejeződik be.

A balatoni verseny pontos útvonala a megyében így alakul: Ősi, Berhida, Papkeszi, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Szentkirályszabadja, Veszprém, Csopak, Balatonfüred, Tihany, Aszófő, Örvényes, Balatonudvari, Balatonakali, Zánka, Köveskál, Gyulakeszi, Tapolca, Hegymagas és Balatonederics.

A mezőny a három magyar szakasz után repülőre ül és Szicíliában folytatja.

A verseny részletes térképe:

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2020 >
Március 23
  • 23
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004