Oldal kiválasztása

Átadták a városi könyvtárat

Szerző: | 2020-03-05.

Átadták a megújult és kibővített városi könyvtárat. A 430 millió forintos beruházás révén egy modern, de barátságos, a kor igényeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújtó intézmény várja az olvasókat.

Öt forrásból valósult meg a beruházás, amelynek felét, 213 millió forintot, az önkormányzat saját költségvetéséből fedezett. 180 négyzetméterrel bővült az intézmény, amelynek megtörtént az energetikai korszerűsítése is. Az akadálymentesített épületben jelentős infrastrukturális fejlesztések valósultak meg, kicserélték a bútorzatot, új korszerű technika várja a látogatókat.

– Rendkívül bonyolult beruházáson vagyunk túl. A könyvtár nagyon népszerű, a város fontosnak tartotta, hogy modernizálja, a kor igényeihez igazítsa az intézményt, ezért egészítettük ki jelentős összeggel az elnyert pályázati támogatásokat – mondta a megnyitón Bóka István polgármester.

Kontrát Károly miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a könyvtár átadásával tovább fejlődik a felső városrész, ahol a nyár végén elkezdődhet a városrehabilitáció is. Mint kiemelte: a város jól pályázik, ezért sorra épül és szépül Balatonfüred.

– 1987-ben adták át a könyvtárat, azóta nem történt nagyobb felújítás az intézményben, nagy öröm, hogy most megvalósulhatott a fejlesztés – mondta Illés Hajnalka önkormányzati képviselő.

  • Képgaléria

Az évi negyvenezer látogatót fogadó könyvtárat a balatonfüredi lakosok ingyen használhatják. Az épület új külső homlokzati szigetelést kapott, kicserélték a nyílászárókat, és korszerűsítették a fűtési rendszert. Bővült az emeleti rész, új oktatási, audiovizuális ismeretek tanulására alkalmas helyiségeket alakítottak ki, az udvar egy része pedig a közösség számára is nyitott pihenő kert, amolyan irodalmi terasz lett.

– Nyolcvanötezer kötetes a könyvtár, a korábbinál lényegesen kulturáltabb környezetben tudjuk kínálni az állományunkat és fogadni a látogatóinkat. Megszüntettük a régi olvasótermeket, jelentősen bővültek a szabadpolcos részek és a digitális szolgáltatásaink. A kamaratermünkben rendszeresek lesznek a kiállítások és író-olvasó találkozókat is rendezünk majd. Világos, modern, többfunkciós közösségi térrel várjuk az olvasókat – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Tóth Györgyi, a Lipták Gábor Városi Könyvtár igazgatója.

Az átadó ünnepségen megemlékeztek Sárköziné Sárovits Hajnalkáról, a könyvtár elhunyt igazgatójáról, aki elkötelezett híve és szorgalmazója volt az intézmény átépítésének.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2020 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004