Oldal kiválasztása

A legjobbak tárlata – Megnyílt a Top 10

Szerző: | 2020-03-08.

A kortárs magyar képzőművészet tíz legjobb alkotójának művei láthatók a Vaszary Galériában. A Magyar Képzőművészeti Egyetem főleg elsős hallgatói állították össze a rangsort oktatójuk segítségével. Bak Imre, Birkás Ákos, Bukta Imre, Fehér László, Ilona Keserü Ilona, Lakner László, Maurer Dóra, Szűcs Attila, Szöllősi Géza és a Kis Varsó művészpáros alkotásai szerepelnek a TOP 10 című kiállításon.

– Beke László éveken keresztül arra kérte az egyetem kurátor hallgatóit, hogy cetlizzék a kortárs hazai képzőművészeket. Írják le, kik a legjobbak. Magam is kitöltöttem ilyet. Tanácstalanok voltunk, nem tudtuk, mi a jó válasz. Most láthatjuk ezeknek a cetliknek a rejtélyét. Pontosan megmutatják, kik ma a legjobb képzőművészek Magyarországon, pontos metszetet adnak. Nem tudok vitatkozni a listával, mindegyik alkotóra felnézünk – mondta a kiállítás megnyitóján Radák Eszter festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.

Több mint ezer cédulából, a rajtuk szereplő sok száz névből állt össze végül az a rangsor, amivel szembesülhetünk a tárlaton. Beke Lászlóval, a kiállítás konceptorával készített beszélgetésünk itt olvasható.

  • Képgaléria

– Végtelenül örültem, amikor megtudtam, hogy a listán vagyok, – az új nemzedék véleményére oda kell figyelni. Ez egy jó játék, felmutatása az értékeknek, persze nem kell véresen komolyan, abszolút szentenciaként kezelni. Érdekelt, ki a másik kilenc alkotó és az is érdekelt, kivel leszek egy teremben. Nekem Lakner László volt a példaképem. Gimnazista koromban találkoztam először a képeivel, óriási hatással voltak rám. Amikor az egyetemre jártam rendszeresen láttam, ahogy hosszú fekete kabátjában ment a műtermébe, én pedig próbáltam a nyomában járni. 1990-ben a Velencei Biennálén állítottam ki, akkor találkoztunk személyesen. Akkor megmondtam neki mindezt. Megállt a levegő. Szótlanul mentünk egy darabig, de ez a hallgatás nagyon fontos volt – válaszolta kérdésünkre Fehér László, hiperrealista, Kossuth-díjas festő, aki elárulta: a rangsorból rácsodálkozott Szöllősi Géza munkáira.

– Jó rangsor ez, mert szerepelek rajta – így Szöllősi Géza grafikus. Sokaknak meglepetés volt, mit keresek itt, sokaknak nem.  Gondolom a filmes munkáim, a Taxidermia vagy Szász János Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjének látványtervezőjeként ismernek, de mára már szakítottam a filmezéssel, ott farkastörvények uralkodnak, a képzőművészet tempója jobban illik hozzám – jegyezte meg a művész, akit a sajátos hangulatú külön termében szólítottunk meg.

A cetlik rejtélye folytatódik. A kiállításon minden látogató kitölthet egy kérdőívet: ő maga kit tart a hazai top tíznek. Újabb listák születnek tehát és talán újabb kiállítások is.

A tárlaton Bóka István polgármester, és Geskó Judit, az intézmény művészeti főtanácsadója megemlékeztek arról, hogy tíz éves lett a Vaszary Galéria.

A TOP10 című kiállítás december 31-ig látogatható a Vaszary Galériában.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004