Mire számíthatunk, ha eddigi életünkre már biztosan nem? Író, pap, orvos, zenész, történész, irodalmár, tudós és pszichológus van a válaszadók között, akiknek véleményét sorozatban, kétnaponta közöljük.
Amit „kiáltottunk”, az hangos volt, de nem volt igaz
Mihályi Jeromos
Tihanyi perjel
Amikor a jövőről kérdeznek, akkor a Prédikátor könyvének sokszor idézett szavai jutnak eszembe. „Ideje van a bontásnak és ideje az építésnek.” Ezekben a napokban azt érezhetjük, hogy az életünk biztosnak tekintett oszlopai elkezdenek meginogni és lebomlani. Tervek, célok és vágyak kerülnek elérhetetlennek tűnő távolságba. Tétlenül és kiszolgáltatottan állunk önmagunk és szeretteink előtt, amikor válaszokat szeretnénk kapni és adni. Most felszínre kerül, milyen hamis biztonságtudatban éltünk. Hangosan „kiabáltuk”, hogy sikeresek, erősek, bátrak és legyőzhetetlenek vagyunk. Miénk a tudomány, miénk a természet, végre miénk az a bibliai, égig érő torony, amit Bábelben kezdtek építeni. Ezekben a napokban pedig rádöbbenünk arra, hogy amit „kiáltottunk”, az hangos volt, de nem volt igaz.
Új alapra kell építenie az életét fiatalnak és idősnek egyaránt. Erre kínál lehetőséget számunkra a most megélt kihívás és szenvedés. Nagyböjtünk vége már Jézus szenvedésére irányítja a figyelmünket. Az evangéliumban Pilátus cinikusan megkérdezi Jézus: „Mi az igazság?” Hiszünk-e abban, hogy igenis létezik az emberi létnek szilárd, rajtunk kívülálló Igazsága, amiben megbízhatunk, mert vezet és nem megvezet bennünket?
Arra a kérdésre, hogy milyen lesz a világ és az ember a járvány után, nem tudom a választ. Abban azonban biztos vagyok, hogy levonva a tanulságukat és elhagyva a hamis biztonságtudatunkat, a rombolás és bontás helyett el kell kezdenünk valami újat és igazabbat építeni.
Vírus és apokalipszis
Fenyvesi Ottó
költő
A múlt minden átmenet nélkül torlódik egymásba.
A tegnap világa címmel írt könyvet Stefan Zweig német író a 20. század elején, arról, hogy mennyire váratlanul érte a világot 1914-ben a szarajevói merénylet, amikor Gavrilo Princip megölte Ferenc Ferdinándot, az osztrák-magyar trónörököst. A 21. század valami hasonló világméretű sokkal vette kezdetét. 2001 szeptember 11-én New Yorkban, a WTC ikertornyai ellen öngyilkos kamikáze-terroristák támadtak minek következtében a globális világkapitalizmus szimbólumai összeomlottak. Persze ne feledjük, a hollywoodi katasztrófafilmekben hányszor lerombolták Manhattant. Elsőként King Kong mászott fel az Empire State Buildingre, majd digitálisan újrakevert változatában, a Godzillában (1998), a hollywoodi álomgyár számítógép-animációs és pirotechnikus kommandói rombolták le a New York-i felhőkarcolókat. Az utóbbi két évtizedben az amerikai szórakoztatóipar sugallatára „a manhattani törés-zuzás” vizuális közhely lett, minden magára valamit adó hollywoodi katasztrófafilmben szerepelt.
A posztmodern kor utáni világ permanens válságáról sokan sokféleképpen értekeztek: Aldous Huxley Visszatérés a szép új világhoz című könyvében nyíltan rávilágít a világ aktuális problémáira: a túlnépesedésre, a túlszervezettségre, a mértéktelen fogyasztásra, az propagandára, az agymosás (a kémiai és a tudatalatti meggyőzés) módszereire. A tavaly elhunyt Paul Virilio, a sebesség tudósa szerint, a világváros kaotikus hálózata összesűríti a sebesség alakzatait, a kommunikáció szemcséit, a szabványosított technikákat. Umberto Eco pedig „cseppfolyósodásról” írt, amikor sem az egyén sem a társadalom számára nincsenek többé biztos kapaszkodók. Egyesek azt állítják a 20. század a totalitarizmus százada volt, a 21. század pedig a terrorizmusé és a vírusoké lesz. Persze régen is volt háború és járvány (pestis, kolera stb.), mert a múlt minden átmenet nélkül torlódik egymásba.
A mostani koronavírus-járvány a globalizálódó világra mért csapást. Azon az illúzión esik csorba, hogy a világ boldogulásához elegendő az árucsere forgalmon alapuló gazdaság.
Az öngyilkos terrorizmus és az emberre leselkedő halálos vírusok ellen lehetetlen a teljes győzelem. A láthatatlan és arctalan ellenséggel szemben nem nyújthat védelmet az atomarzenál és a ellenszérum.
A lelke mélyén szelíden antiglobalista polgár most tétován fontos könyvek után nyúl. Előveszi Bodor Ádám Sinistra körzetét, Cormac McCarthy Az út című regényét, amelyben a „vég” után apa és fia éhezve és fázva bandukolnak egy úton, keresve a maradék jót, ami túlélhette a pusztulást. És szelíden azt mormolja:
Uram, ments meg minket önmagunktól, rossz példaképeinktől, a haladás mániájától,
a kapitalizmus romboló kreativitásától!
Uram, ments meg minket a vírusoktól, a bulimiától, ments meg, minket a mindennapi apokalipszistől!
Körkérdés további részei:
Praznovszky Mihály – Pósfai Mihály
Agora