Oldal kiválasztása

Megújult a Balatonfüred-Tótvázsony közötti út

Szerző: | 2020-04-16.

A Magyar Falu Program keretében, hazai finanszírozásból újult meg a Balatonfüred-Tótvázsony összekötő út nyolc kilométeres szakasza. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában mintegy 1 milliárd forintból megvalósuló projekt részeként a burkolatfelújításon túl a szakaszon található három hidat is felújították.

A felújított szakasz Balatonfüred lakott területének határától indul és Balatonszőlős belterületén keresztül Tótvázsony településig tart. A három település polgármestere évek óta szorgalmazta az út felújítását.
Kontrát Károly országgyűlési képviselő közbenjárását kérték az ügyben, aki támogatta a kezdeményezést és a Magyar Falu Program keretében javasolta az út felújítását.

Az érintett szakaszon a szakemberek új kiegyenlítő és kopóréteget építettek be, továbbá Balatonszőlős belterületén burkolt padkát, Tótvázsony előtt pedig településkaput alakítottak ki. A forgalombiztonság növelése érdekében az íveket is kiszélesítették, új tartós burkolati jeleket festettek fel és burkolatprizmákat helyeztek ki.

A szakaszon található három híd felújítása során a hidak új szigetelést, szegélyt és korlátokat kaptak, továbbá az úttal párhuzamos időszakos vízfolyás több mint 500 méteres szakaszát is felújították – áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a
  • örök füredi2024-03-22 09.56AgoraÉn nem panaszkodnék ha Érdi Tamás koncertre mehetnék! Kiváló művész, kiváló a repertoára! Akinek nem tetszik ne nézze! Ez a
  • most füredi2024-03-19 12.04AgoraNyit a "régóta várt új élelmiszerbolt", ha jól számolom, akkor a kilencedik. Füreden kb. 15ezren élnek. Hogy ennyi embernek minek

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004