Oldal kiválasztása

Bizonytalan a Kékszalag sorsa

Szerző: | 2020-05-06.

Júniustól visszatérhet a vitorlás élet a hazai vizekre: keddi ülésén a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége döntött arról, hogy június elsejétől szigorú biztonsági szabályok betartásával újra lehet versenyeket szervezni. A Kékszalagot viszont biztosan nem rendezik meg az eredeti időpontban. A tókerülő verseny új időpontjáról a szakbizottságokkal, Balatonfüred várossal, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel egyeztetve legkésőbb május 29-ig hoz döntést a szövetség elnöksége.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége keddi ülésén tárgyalta az egészségügyi veszélyhelyzet május 4-i enyhítésének a vitorlássportra gyakorolt hatásait. A szakbizottságok javaslatára az elnökség elfogadta, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében fokozatosság elvét követve történjen meg. Ennek értelmében az MVSZ versenyrendszerében verseny május 31-ig továbbra sem szervezhető. Az utánpótlás neveléssel foglalkozó tagszervezeteknek azt javasolják, hogy fokozatosan indítsák el ifjúsági programjaikat a megfelelő biztonsági intézkedések betartása mellett az MVSZ erre vonatkozó ajánlásainak figyelembevételével.

A továbbra is fennálló egészségügyi kockázatok miatt az 52. Kékszalag Nagydíjat az eredeti – július 2-4. – időpontról elhalasztják. A Kékszalag új időpontjának kijelölése előtt az MVSZ kikéri a szakbizottságok, Balatonfüred város, valamint a szponzorok és médiapartnerek előzetes véleményét is, és ezek figyelembevételével választ az elnökség a következő ülésén, május 29-én több, potenciálisan alkalmas időpont közül.

Holczhauser András főtitkár elmondta: a sportági szakszövetség több ajánlást is kidolgozott a versenyszezon beindításával kapcsolatosan, szem előtt tartva, hogy a veszélyhelyzetet csak könnyítette a kormányzat, nem pedig teljesen feloldotta. Ezeknek megfelelően a versenyek rendezése a szűken vett versenyzésre korlátozódna, azaz „fapados” regattákat lehet majd rendezni. Ezeken továbbra sincs lehetőség csoportosulásra, így nem lehet tartani helyszíni nevezést, kormányosi értekezletet, fogadást, szponzortalálkozót és díjkiosztó ünnepséget sem.

Egyelőre mellőzni kell a nézőhajókat, valamint a cateringet. A rendező és mentőhajók kötelező felszerelését ki kell egészíteni maszkkal, gumikesztyűvel és szemüveggel, amelyek használat utáni elkülönített megsemmisítéséről, valamint a mentő és rendezőhajókat és a hajón található eszközöket naponta, minden használat előtt fertőtlenítéséről is gondoskodni kell.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004