Oldal kiválasztása

Gyermeknap a városban – Ablak tárlat

Szerző: | 2020-05-25.

Hosszú idő után ismét rendezvény a városban. Több helyszínen izgalmas, a szokványostól eltérő, különböző játékokkal várják a gyerekeket illetve a családokat május 31-én a parton.

A gyermeknapi játék nagy területen zajlik majd ügyelve arra, hogy ne alakulhasson ki nagyobb csoportosulás, a játék mégis önfeledt és izgalmas legyen.
Indulás a Vaszary Villa kertjéből lesz, a többi hat helyszínt a játék során ismerik meg a gyerekek. Az egyes állomásokon a szervezők maszkban fogadják a résztvevőket a játékok során használt eszközöket pedig fertőtlenítik.
Egy szabadban tölthető családi sétára invitálják tehát a családokat, akik egyenek mellett bűvészekkel és mutatványokkal ismerkedhetnek meg a sport feladatok során pedig kézilabdásokkal is találkozhatnak.

A május 31-én, vasárnap 9-13 óra között rendezendő program a Vaszary kertből (Honvéd utca 2-4.) indul.

9-11.30 Az óvodás, kisiskolás gyermekekkel érkező családok indulási ideje

11.30-13.00 A nagyobb gyermekekkel érkezők: indulási ideje

A kisebb és nagyobb gyerekekkel nevező családok mindkét időpontot választhatják.

Minden résztvevő két gombócos fagyi utalvánnyal gazdagodik, amely a Zákonyi sétányi Füredi Fagyizóban váltható be.

Érkeznek a rajzok a Vaszary Alkotóműhely Ablak tárlat kezdeményezésére. Az V. Múzeumi Gyerekszombat keretében meghirdetett program arra buzdítja a gyerekeket, és mindenkit, aki kedvet érez a rajzoláshoz, hogy tegyék ki az ablakukba a kedvenc rajzukat, így létrehozva egy sajátos utcakiállítást.

Az ablakokba kihelyezett rajzokról, festményekről, grafikákról készített fényképet a muzeumpedagogia@furedkult.hu címre várják, a beérkezett pályaműveket feltöltik az Ablak tárlat közösségi oldalára.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26
  • 16:00 -22:00
    2021.07.26-2021.08.01
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Prímásverseny, opera előadások, szívhalászat.

272829
  • 20:00 -23:00
    2021.07.29
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    A Magyar Állami Operaház Énekkarának estje.

3031 

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004