Oldal kiválasztása

Szerző: | 2020-06-04.

Mától versek hallhatók a balatonfüredi vasútállomáson is. A MÁV június 4-étől szeptember 6-áig Vers a peronon címmel programot hirdetett. A magyar klasszikusok és kortársak verseit színészek mondják el.

A MÁV is csatlakozott a tavaly indult Vers a parton kulturális kezdeményezéshez. Idén Vers a peronon címmel már 13 Balaton-parti vasútállomáson is hallhatók magyar költők versei.

A tavaly nyáron Balatonalmádiban, az Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett, népszerű Vers a parton irodalmi eseménysorozathoz idén a vasúttársaság is csatlakozott; Vers a peronon címmel bővül a program június 4-étől szeptember 6-áig.
Ebben az évben is a nemzeti összetartozás napján indul a verselés, a szomorú 100. évforduló miatt Juhász Gyula Trianon című versével.

A 95 nyári napon összesen 38 verset hallgathatunk a balatonalmádi, a balatonfűzfői és az alsóörsi strandokon, valamint 13 vasútállomáson. Balatonfüred mellett Alsóörsön, Balatonalmádiban, Balatonbogláron, Balatonföldváron, Balatonfűzfőn, Balatonszárszón, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen, Révfülöpön, Siófokon és Zamárdiban költöznek költők a peronokra.

Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Áprily Lajos, Radnóti Miklós, Zelk Zoltán, Csukás István, Kosztolányi Dezső és Reményik Sándor versei többek között több kiváló színész: Für Anikó, Tóth Ildikó, Csuja Imre és Gáspár Sándor előadásában lesznek hallhatók.

A fiatalabb színészgeneráció képviseletében a kitűnő előadók között Halas Adelaida, Holecskó Orsolya, Mihály Péter és Nagy Péter színművészek tűnnek fel. Varró Dani, Kemény István, Szabó T. Anna, Géczi János és Szálinger Balázs saját műveiket adják elő; egy korábbi felvételnek köszönhetően pedig a Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Pitti Katalin is hallható lesz; de a Heaven Street Seven és a Budapest Bár zenésze, Szűcs Krisztián, valamint Likó Marcell, a Vad Fruttikból is közreműködik a versfolyamban.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
8910111213
  • 16:00 -19:00
    2019.07.13
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Írófényképek – Balatoni nyár kiállítás zárása.

14
  • 11:00 -13:00
    2019.07.14
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Topor Tünde és Winkler Nóra tárlatvezetése a Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című kiállításon.

15161718192021
2223
  • 15:00 -22:00
    2019.07.23-2019.07.28
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Operagála, prímásverseny, szívhalászat.

2425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004