Oldal kiválasztása

Elhunyt Kő Pál szobrászművész

Szerző: | 2020-06-09.

Néhány nappal 79. születésnapja után elhunyt Kő Pál Kossuth-díjas, Munkácsy- és Prima Primissima-díjjal kitüntetett szobrászművész. Kő Pál sok szállal kötődött a Balatonhoz és Balatonfüredhez.

2003-ban a városban állította fel egyik legjelentősebb köztéri alkotását, az Antall József-emlékművet. Életmű-kiállítása volt Balatonfüreden, amelyen tanítványainak munkáit is bemutatta. Rendszeres résztvevője volt a Hamvas Napoknak, állandó meghívottként részt vett az Anna-bálokon, ahol 2004-ben Kiss Ernő-díjjal ismerték el a nemzet és azon belül Balatonfüred kulturális életében végzett tevékenységét.

A Kossuth-díjas szobrász, a nemzet művésze, egyetemi tanár egyszerre volt a szobrászművészetben újító és több ezer éves kézműves hagyományok virtuóz folytatója.

Kő Pál Perespusztán született 1941. június 2-án. Édesanyja után Pataki Lajosnak anyakönyvezték, a Kő Pál nevet 1961-ben vette fel.

A Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1968-ban végezte el, mestere Somogyi József volt. 1955-ben a jászszentandrási katolikus templomba stációképeket készített. 1963 óta volt kiállító művész.
1978 óta tanított a Képzőművészeti Főiskolán majd Egyetemen, 1992-1996 között rektorhelyettes, 2009 óta volt az egyetem professor emeritusa.

Legismertebb munkái közé tartozik a Gellért-hegy Szent István király szobra és a balatonfüredi Antall József-emlékmű. Részt vett a Vatikánban felállított Magyarok Nagyasszonya kápolna kődomborműveinek megalkotásában, továbbá ő készítette a mohácsi történelmi emlékhely rendezési koncepcióját, sírjeleit.

Magyarország és a Kárpát-medence számos városában volt kiállítása, műveit bemutatták Amszterdamban és Dortmundban is, 2001-ben pedig Párizsban életmű-kiállítása nyílt.

– Lujos, ahogy mi is barátként szólíthattuk, sok szállal kötődött Balatonfüredhez. Jó volt látni, ahogy a magyar kortárs szobrászművészet másik nagy alakjával, Melocco Miklóssal együtt élvezték Balatonfüred és környéke adta kikapcsolódási lehetőségeket, együtt pihenve, közben együtt gondolkodva újabb alkotásokon, irodalmon, történelmen, hazán – emlékezett meg a művészről Bóka István polgármester.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
július 06 - július 12
  • 06
    Nincsenek események
  • 07
    Nincsenek események
  • 08
    Nincsenek események
  • 09

    Gospel-napok

    19:00 -22:00
    2020.07.09-2020.07.10
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek a parton.

  • 10
    Nincsenek események
  • 11
    Nincsenek események
  • 12

    Klassz a parton fesztivál

    17:00 -22:00
    2020.07.12-2020.07.18
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Komolyzenei koncertek.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004