Oldal kiválasztása

Füredi az év fagyija

Szerző: | 2020-07-07.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szakmai megmérettetésén Dobó Norbert balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja, sőt az ezüstérmet is ő vitte el törökmézes vaníliájával.

A Füredi Fagyizót képviselő Dobó Norbert mindkét fagyija tejes alapú készítmény. A maracujára – más néven passiógyümölcsre – épülő győztes párosítást pekándióval rétegezték, a második legjobbnak talált vaníliafagyit diókrémmel és törökmézzel dobták fel.

– A vaníliafagyiban kicsit klasszikusabb, hagyományosabb ízeket ötvöztünk, a passió-karamell az új vonalat erősíti, modernebb kombináció – mondta Dobó Norbert a budapesti eredményhirdetést követően az MTI-nek.

Norberték fagylaltozója 2007 óta várja a vendégeket Füreden. Az üzletbe az édesapja ötlete alapján vágott bele és vele kezdte a fagyi készítést is, de már öt éve önállóan viszi a boltot.

– Igazából nem fagyival akartunk foglalkozni, viszont az üzlethelyiség, amit kinéztünk úgy volt kiadó, hogy csak fagyizót lehet nyitni. Arra gondoltunk, kipróbáljuk, folyamatosan tanultunk és igazán megszerettük ezt a szakmát – így Dobó Norbert, aki saját bevallása szerint sok cukrászkönyvet forgat. Télen ötletelnek, tavasszal kísérleteznek, nyáron pedig megvalósítják az új ízeket.

Az idén ez már a második nagy elismerés a füredi cukrászoknak, hiszen néhány hete az Év Balatoni Fagyija címet is egy füredi cukrász vitte el.

Az év fagylaltja versenyen két harmadik helyet osztottak ki. Somogyi Renáta a gyenesdiási Bringatanya Fagyizóból zöldcitrom egy csipetnyi mentával elnevezésű művével, illetve Koncz Andrea a gödöllői Sissi Fagyizóból a balzsamecetes Modena kincsével egyaránt bronzérmes lett.

A 2020-as év fagylaltja versenybe 62 alkotást neveztek, az öt régiós elődöntőből tizenhárom készítmény jutott be a keddi budapesti döntőbe.

– Kezdetben, több mint húsz évvel ezelőtt egy szűkkörű szakmai verseny volt, majd évről évre fejlesztettük, hogy minél szélesebb körben mutassuk be a hagyományos és kiváló minőségű hazai kézműves fagylaltot – mondta Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete ügyvezetője.

A versenyfagylaltok csak természetes alap- és járulékos anyagokkal készülnek, kizárólag saját készítésű öntetekkel ízesíthetők és díszíthetők.

Az év fagylaltja verseny valamennyi döntőse átvehette a régió kiváló fagylaltja elismerő oklevelet.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004