Oldal kiválasztása

Tudáscentrum épül – Füred az első vidéki helyszín

Szerző: | 2020-07-17.

1,9 milliárd forintból épül meg a balatonfüredi tudáscentrum. A kétezer négyzetméteres, több száz hallgatói férőhellyel rendelkező komplexumban felsőfokú tanítás, gyakorlatorientált képzések és kutatások zajlanak majd. Palkovics László miniszter bejelentette: az a célunk, hogy a vidéki városok is megerősödjenek a tudomány és az innováció terén, Balatonfüred ennek az egyik mintapéldánya.

Az innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) tudáscentrumának pénteki bejárásán úgy fogalmazott: a magyar tudományos élet Budapest centrumú, ezen szeretnénk változtatni a klasszikus egyetemi városok mellett más települések bevonásával, mint például Balatonfüred.

– Az a cél, hogy a térségi vállalatok hozzáférjenek ugyanahhoz a tudáshoz, mintha valamelyik nagy egyetemi központ közelében működnének. A tudományos innovációs parkok rendszere Európában ismert, a kormány az egyetemekkel közösen ezt a modellt szeretné megvalósítani – hangsúlyozta Palkovics László miniszter.

A Fürdő utcai Rendszertudományi Innovációs Központ (RIK) mellett épülő tudáscentrum lesz a Műegyetem első, Budapesten kívüli, jelentős méretű képzőhelye. A tervek szerint jövő év májusra elkészülő komplexum több száz hallgatót tud fogadni, és 30 fős kutatói-adminisztrációs kapacitással rendelkezik majd. Kilenc oktató és négy kutató helyiség, előadótermek, tárgyalók valamint közel háromszáz hallgatói munkaállomás működik majd a tudáscentrumban.

– Nehéz időszakon vagyunk túl, a koronavírus-járványt leginkább a turizmusból élő települések szenvedték meg. Nem függhetünk egyetlen gazdasági ágazattól, ezért fontos, hogy olyan vállalkozásokat csábítsunk Balatonfüredre, amelyek viszonylag kis területi igénnyel, magas hozzáadott értéket tudnak produkálni. Szeretnénk, ha a tudásközpont egy ilyen lehetőséget adna számunkra – vélekedett Bóka István polgármester, aki hangsúlyozta: egyetlen kormány sem tett még annyit a balatoni régióért, mint a jelenlegi. Nemcsak turisztikai források nyíltak meg, hanem az élet más területein is jelentős támogatást kapott a régió.

– Nem csupán egy oktatási épületet emelünk itt, hanem egy szakmai műhelyt hozunk létre, ahol összetett tevékenység zajlik majd. Tűszerű, gyakorlatorientált képzéseket is tartunk, ez fontos, mert élénkíti a régió gazdasági potenciálját és enyhíti a szakemberhiányt is – így Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja.

Kotán Attila a BME kancellárja a rendezvényen kiemelte: az intézmény Science Park programjának részeként megvalósuló füredi tudásközpontban felsőoktatási képzéseket, szakképzéseket, nyáron középiskolásoknak ágazati táborokat, versenyeket is tarthatnak majd.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője üdvözölte, hogy Balatonfüred a tudományos élet felé is nyit, fontos fejlesztésnek nevezte tudáscentrumot, amely a térség jövőjét szolgálja.

Az Európai Unió 1,2 milliárd forintos támogatásából megvalósuló beruházást az egyetem saját forrásaival és az önkormányzat saját eszközeivel egészíti ki. A BME önálló szervezeti egységeként működő tudáscentrum egyszerre tudja kiszolgálni majd a közoktatás, a felsőoktatás, a felnőttképzés és a környékbeli vállalkozók igényeit.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004