Oldal kiválasztása

Felavatták Heller Ágnes emlékkövét

Szerző: | 2020-07-20.

Heller Ágnes filozófusnak állítottak emlékkövet a balatonfüredi zsidó temetőben. A nemzetközileg elismert tudós halálának első évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a hozzátartozók és tisztelők mellett közéleti személyiségek és több nagykövet is részt vett.

Olti Ferenc a megemlékezés szervezője, a magánszemélyek adományaiból felállított emlékkő avatásán úgy fogalmazott: Heller Ágnes kivételesen éles eszű, szókimondó gondolkodó volt, aki megkerülhetetlen az etika, az esztétika és a kultúrfilozófia kérdéseit illetően minden fontos szakmai körben. – Ezen a Tamás-hegyi murvabányából származó sziklán sokszor üldögéltünk Heller Ágnessel hosszan beszélgetve az élet fontos kérdéseiről, most ez őrzi itt emlékét – mondta a temetőben Olti Ferenc.

Pascale Andréani, a Francia Köztársaság nagykövete a személyes élményei mellett Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szavait tolmácsolta.

– Heller Ágnes hangja és tekintete nagyon hiányozni fog nekünk, de a szikrázó intelligenciája és rendíthetetlen szabadságszeretete továbbra is közöttünk él – idézte az elnök szavait.

Johannes Haindl, a Német Szövetségi Köztársaság nagykövete kompromisszummentes, őszinte gondolkodónak nevezte a magyar filozófust, akinek Európa jövőjéről tett megállapításai semmit sem vesztettek érvényükből.

Yacov Hadas-Handelsman Izrael nagykövete úgy fogalmazott: Heller Ágnes erősen hitt a szabadságban, úgy vélte, a szabadság mindenkinek jár. Bátor volt és erős túlélni a holokausztot – tette hozzá.

A rendezvényen felidézték Heller Ágnest egy 2006-ban készült hangfelvétel segítségével, amelyben arról beszélt, hogy sok emléke fűződik Balatonfüredhez és a Balatonhoz.

Heller Ágnes 90 éves korában 2019. július 19-én hunyt el. A magyar filozófia 20. századi történetének meghatározó, nemzetközileg elismert alakja volt, de közéleti szerepvállalása is országosan ismertté tette.
A nagykövetek a megemlékezés után ellátogattak a Zsidó Kiválóságok Házába.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
június 28 - július 04
  • 28

    Apacuka

    18:30 -20:00
    2021.06.28
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Lemezbemutató koncert.

  • 29

    Kisfaludy Színházi Nyári Esték

    16:00 -22:00
    2021.06.29-2021.08.19
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Színházi előadások.

    Csillagok közt – Musicalgála

    21:00 -23:00
    2021.06.29
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    A Budapesti Operettszínház produkciója.

  • 30
    Nincsenek események
  • 01

    Hogy szeret a másik

    21:00 -23:00
    2021.07.01
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Szerelem, három házaspár, gyanakvások.

  • 02

    Vackor kalandjai – INVERSEDANCE

    16:00 -18:00
    2021.07.02
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Gyermek táncjáték.

  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Valódi hamisítvány

    21:00 -23:00
    2021.07.04
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Színpadon: Hernádi Judit és Kern András.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004