Oldal kiválasztása

Szabadtéri színházi esték

Szerző: | 2020-07-28.

Augusztusban a Kisfaludy Színház szervezésében négy színházi előadást láthatnak az érdeklődők a Balaton Szabadidő Központ szabadtéri színpadán.

– Bár az élet nagy kérdéseit feszegetik a darabok, mégis szórakoztató nyári estékre számíthatnak a nézők – mondta Kéri Kitty a színház művészeti vezetője.

Elsőként Abe Burrows Kaktuszvirág című művét láthatja a közönség, Novák Eszter rendezésében.
Az előadás főszereplője Julien, a fogorvos, aki családot hazudik magának, hogy ne kelljen elköteleződnie. Amikor végül mégis nősülne, korábbi hazugságai miatt nehéz helyzetbe kerül.

Másnap Yasmina Reza Egy élet háromszor című művét állítja színpadra, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Kisfaludy Színház koprodukcióban. Az anyai ágon magyar származású, francia írónő alkotása két értelmiségi házaspár kapcsolatát járja körül. A hétköznapinak induló történetet háromszor nézhetjük meg egymás után, mindháromszor más nézőpontból.

Joe DiPietro Ügyes kis hazugságok című darabja egy válságba jutott házasságról szól, váratlan fordulatokkal tűzdelve.
Az utolsó színházi este pedig augusztus 15-én lesz. Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című művét láthatják a nézők Tasnádi Csaba rendezésében. A darabban három korosztályhoz tartozó nő készül válóperes ügyvédhez.

A Kisfaludy Színházi Esték részletes programja itt olvasható.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004