Oldal kiválasztása

Szent István által van országunk

Szerző: | 2020-08-20.

A hagyományoknak megfelelően a Szent István téren emlékeztek meg az államalapítóról. Kontrát Károly ünnepi beszédét követően Vastagh György pedagógus vehette át a Pro Urbe díjat, Troják Pál kántor pedig a város díszoklevelét.

– Szent István erős, független államot hozott létre. Az általa lefektetett normák, kulturális alapok határoznak meg minket még ma is. Ragaszkodtunk ezekhez az értékekhez, így maradtunk meg Európa közepén. A mai ünnepség más, mint a többi, hiszen a koronavírussal is meg kellett küzdenünk. Közös erőfeszítéssel egész Európa egyik legbiztonságosabb országa vagyunk, büszkék lehetünk erre. Magyarország biztonságos hely, ahol a ház otthon is, ahol a családok támogatást kapnak. Emlékezzünk Szent Istvánra, általa lett ennek a népnek országa– fogalmazott beszédében Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Balatonfüred országgyűlési képviselője.

Az ünnepségen átadták a Balatonfüred Városért – Pro Urbe-díjat, amelyet Vastagh György pedagógus vehetett át.

  • Képgaléria

Vastagh György a budapesti Jedlik Ányos Gimnáziumban érettségizett 1954-ben, majd állami ösztöndíjasként a bukaresti Parhon Tudományegyetemen szerzett diplomát. Tanulmányait folytatva 1963-ban az ELTE-n fizika–matematika szakos tanárként diplomázott.

1963-tól tanít a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnáziumban.
Nagy lelkesedéssel tanította a természettudományos tantárgyakat, mert meggyőződése szerint egyfajta tudományos gondolkodásmódot alakítanak ki, ami az embert egy életen át elkísérheti.
Gimnáziumi tanárként nemzetközi szinten is foglalkozott a fizikatanítás módszertanával és problémáival, valamint az atomenergia és a környezet kapcsolatával, ezért több országos tudományos-oktatási szakmai társaságnak volt tagja. 1996-tól 1998-ig az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Veszprém megyei csoportjának elnökségi tagja. 1991-2000 között a Magyar Nukleáris Társaság Tanár Tagozatának elnöke.

A nukleáris fizika témájában több cikk szerzője. Több mint 20 szakmai és módszertani ismeretterjesztő cikke jelent meg országos és megyei szaklapokban, valamint konferencia kiadványokban.
Munkássága során többször részesült elismerésben. 1976-ban megkapta az „Oktatásügy Kiváló Dolgozója” kitüntetést, 1977-ben a Veszprém Megyéért Érdemérmet, 1985-ben a Mikola Sándor-díjat, 1986-ban a „Kiváló Tanár” elismerést. 1995-ben „Balatonfüred kultúrájáért” díjban részesült. 2008-ban Rátz Tanár Úr Életmű-díjjal tüntették ki.

Nem csak kiváló szaktanár, hanem odaadó nevelő, és gondoskodó osztályfőnök is volt. Számos tanítványa szeretettel és tisztelettel emlékezik rá. Kiváló kapcsolatot ápolt jeles fizikusokkal, ennek köszönhetően a Tagore-sétányon az évek során létrejött a Nobel-díjasok ligete, ahol számos magyar és külföldi Nobel-díjas fizikus, matematikus ültetett emlékfát.
Balatonfüred önkormányzata a város érdekében kifejtett áldozatos munkája elismeréséül Vastagh Györgynek Balatonfüred Városért – Pro Urbe-díjat adományozott – szólt a laudáció.

Az ünnepség keretében Bóka István polgármester átadta a város díszoklevelét, amelyet Troják Pál kántor vehetett át.

Troják Pál 1943-ban született Jásdon. Gyermekkorától rendszeresen részt vett a szentmiséken, ahol énekhangjával hamar kitűnt a hívek közül. 1970-ben Börzsei János plébános felkérésére vállalta el a balatonfüredi plébániatemplom kántori szolgálatát.
Azóta Troják Pál a Piros templom orgonistája. 50 éve, megszakítás nélkül, az orgona manuálja mögött ülve énekével is kíséri a miséket, litániákat és egyéb hitéleti eseményeket. A balatonfüredi katolikus hívők elsősorban a szentmiséken hallják jellegzetes énekhangját, ugyanakkor a misei szolgálat mellett elképzelhetetlen nélküle a házasságkötés, a keresztelés, és a temetés is.
Troják Pál, a Balatonfüredi Római Katolikus Egyházközség szolgálatában őszinte hittel és elkötelezettséggel 50 éven át végzett kántori munkájának elismeréseként vehette át a Város Díszoklevele kitüntetést.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004