Oldal kiválasztása

Iskolára várva

Szerző: | 2020-08-31.

428 diákkal, 44 tanárral elkezdődik az új tanév a Lóczy Lajos Gimnáziumban. Az iskola épületének teljes felújítása, átépítése elkészült, kisebb simítások és a tanintézmény berendezése van hátra. A diákok legkésőbb az őszi szünet után beköltözhetnek a gimnáziumba.

Az iskola épületének átadásáig a nulladik évfolyamosok hagyományos tantermi oktatásban vesznek részt a volt kollégiumban, a Piros iskolában illetve a Fekete István iskola termeiben. A többi évfolyam diákjai digitális oktatásban tanulnak majd, de nekik is lesznek személyes konzultációik a tanáraikkal.
A kollégiumba beköltözhetnek a diákok, ehhez szülői nyilatkozatra illetve orvosi igazolásra van szükség, hogy az elmúlt két hétben a tanuló nem járt külföldön, illetve nincsenek tünetei.

– Nagyon jól áll a gimnázium épületének felújítása, minden a tervek szerint halad. A bútorokra várunk. Az őszi szünet utáni beköltözés a legkésőbbi határidő, de arra is van esély, hogy ennél korábban el tudjuk foglalni az épületet. Néhány hétről van csak szó, erre az időszakra nem volt már értelme konténereket bérelni – tudtuk meg Duna Katalintól, a Lóczy Lajos Gimnázium igazgatójától.

Teljesen megújul a gimnázium berendezése, speciális, az iskola igényeihez igazodó bútorokkal rendezik be a tantermeket. A narancssárga, a zöld, és a kék lesz az uralkodó szín, ilyenek lesznek például a székek, az iskolapadok. Jelenleg a bútorzat gyártása zajlik, amint ezek elkészülnek, elkezdődhet a beköltözés, amelynek része a 23 ezer kötetes iskolakönyvtár visszaköltöztetése is.

Szeptember 1-jén, tehát elkezdődik az új tanév a Lóczy Lajos Gimnáziumban, azzal a reménnyel, hogy október végétől a diákok már egy teljesen felújított, modern iskolát vehetne a birtokukba. A gimnázium átépítéséről itt írtunk bővebben.

A Szent Benedek Középiskola és Kollégium 324 diákkal, 46 tanárral kezdi a tanévet. A szaktárca aktuális egészségügyi előírásainak betartásával hagyományos tantermi oktatással kezdődik az iskolában a tanév – tudtuk meg Komáromi Móric igazgatótól, aki kérdésünkre elmondta: a kollégiumban nem tapasztal létszámcsökkenést, 210 diák veszi igénybe az ellátást.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Augusztus 12
  • 12

    Tempevölgy lapbemutató és fotókiállítás

    17:00 -19:00
    2022.08.12
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Lapbemutató, Martinovics Tibor fotókiállítása.

    Kertmozi

    21:30 -23:00
    2022.08.12
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004