Oldal kiválasztása

Gábor Dénes emlékfa a sétányon

Szerző: | 2020-09-11.

Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök születésének 120. évfordulója alkalmából a NOVOFER Alapítvány Emlékprogram-sorozatának nyitó eseményeként emlékfát ültettek a Tagore sétányon lévő Nobel-díjasok ligetében.

Gábor Dénes (1900-1979) több mint egy évtizeddel megelőzve korát, és az elmélet gyakorlati megvalósításának lehetőségét, 1947-ben találta fel a holográfiát, amiért 1971-ben Nobel-díjat kapott.
– Gábor Dénes egyedi a magyar Nobel-díjasok között. Munkássága követendő útmutatás, hiszen a mérnök-fizikus-feltaláló egész életében társadalomtudományi gondolkodó is volt. Kora kivételes spektrumú elméje, rendkívül tág látókörű gondolkodója. Itt Magyarország egyik legszebb pontján, a Nobel-díjasok ligetében ültetjük el az emlékfáját, ezzel a halhatatlanok párbeszéde most már vele kiegészülve folytatódik – fogalmazott dr. Bendzsel Miklós, a NOVOFER alapítvány kuratóriumának elnöke a Tagore sétányon.

Bóka István Balatonfüred polgármestere hangsúlyozta: örömmel adott helyet a város a világhírű tudós emlékfájának.

– A Nobel-díjasok ligete egyedülálló, méltán lehet rá büszke a város. Vastagh György tanár úr tudománytörténeti munkájának köszönhetjük, hogy létrejött ez a liget, ahol most Gábor Dénes igazán jó társaságba került – fogalmazott Bóka István, aki a tudós elhíresült mondatával zárta beszédét: A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni.

A faültetés után – dr. Bendzsel Miklós, dr. Padisák Judit, a Veszprémi Akadémiai Bizottság elnöke, Pósfai Mihály akadémikus, Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítvány kuratóriumának elnöke, Horányi Gábor, a Lauder-Javne Zsidó Iskola főigazgatója, és Gabnai Sándor, evangélikus lelkész közreműködésével – emlékülést tartottak a Zsidó Kiválóságok Házában, ahol a tudósokat bemutató állandó kiállításon Gábor Dénes munkássága is nyomon követhető.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
szeptember 19 - szeptember 25
  • 19
    Nincsenek események
  • 20
    Nincsenek események
  • 21

    Széchenyi emlékünnepség

    17:00 -19:00
    2022.09.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Hagyományos megemlékezés.

  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    XVII. Romantikus Reformkor Fesztivál

    10:00 -17:00
    2022.09.23-2022.09.25
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Felvonulás, időutazás.

  • 24

    Murci fesztivál

    10:00 -20:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Lapostelek-Dűlő 4049
    Balatonfüred, Lapostelek-Dűlő 4049

    Murci kóstoló, koncertek, gyerekprogramok.

    Európai Virágos Városok és Falvak versenye

    11:00 -16:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Vitorlás tér
    Balatonfüred, Vitorlás tér

    Nemzetközi verseny gála.

    Spicc és Gin Party

    16:00 -23:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Hajóállomás
    Balatonfüred, Hajóállomás

    Zenés, táncos party.

  • 25
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004