Oldal kiválasztása

Láthatatlan jelenlét

Szerző: | 2020-09-20.

A Füredi Őszi Fesztivál keretében nyílt meg a Láthatatlan jelenlét 3.0 – Bevezetés a kortárs művészetbe kamaszoknak – de nem csak nekik című kiállítás a Vaszary Galériában. A november 29-ig látható tárlaton többek között Anna Margit, Kmetty János, Korniss Dezső, Ország Lili, Vajda János és a Kis Varsó formáció alkotásai láthatóak.

Több mint két évvel ezelőtt született meg annak a kísérleti kiállításnak a gondolata, ami a kamaszokra kíván fókuszálni, azt kutatva, hogy milyen eszközökkel lehet közelebb vinni hozzájuk a kortárs képzőművészetet. Nincs tévedés: valóban a saját korunk művészetét nehezebb megérteni – ami egyébként a természetes közegünk is egyben -, mint a több száz évvel ezelőtti időszak alkotásait.

– Ez egy utazó módszertani kiállítás. Játékos módon közelíti meg a művészetet, és bármilyen pedagógus vagy múzeumpedagógus könnyedén tudja használni – mondta a kiállítás társkurátora, György Gabriella, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum múzeumpedagógusa. – A XIX. század végéig, az impresszionizmus megjelenéséig a mindenkori kortárs művészet ugyan nem volt bárki számára hozzáférhető, de érthető és befogadható volt azok számára, akik elérték. A kortárs vizuális kultúra a gyerekeknek manapság sem érthetetlen. Ha felnőtt fejjel bejutunk egy kortárs kiállításra és kapcsolatba kerülünk az ottani művekkel, a játékosság, a kreativitás vagy a képi gazdagság be tud szippantani bennünket. De valóban utána kell menni, nem kapjuk készen.

A módszer egyszerűen az, hogy megkérdezik a kiállítás látogatóit: mit gondolnak az alkotásokról. Kis kártyákon helyezhetik el a gondolataikat a kiállítótérben, ami a kiállítás részévé is válik. A tárlat önállóan és múzeumpedagógus kíséretében is látogatható, s az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem csak a kamaszok, hanem a felnőttek is örömmel vették a magyarázatot, a megértést, és szívesen vettek részt az aktív látogatói folyamatban.

– Ez valójában egy antré: megismerkedhetünk önmagunkkal, azokkal a gondolatainkkal, amiket egy alkotás láttán először merünk észrevenni a fejünkben – fogalmazott a kiállítás füredi kurátora, Nyitrai Orsolya, a Vaszary Galéria múzeumpedagógusa. – A gyerekek mindegyik művel tudnak kommunikálni, adunk nekik helyzeteket is, amit ráadásul abban a nyugodt térben tehetnek meg, amit Balatonfüred városa biztosít a számukra a Vaszary Galériában. Azért fontos, hogy a gyerekek biztonságban érezzék a gondolataikat, és ki is merjék mondani azokat, mert amit a befogadó néző gondol, az jó, mivel szabad gondolkodásról van szó. Vannak kiegészítő eszközeink, mint például a tükrök, ahol a gyerekek összehasonlíthatják magukat akár az összes portrékép-fajtával. A szerencsés térnek köszönhetően úgy tudtuk a kiállítást berendezni, hogy az alkotások is kommunikálhatnak egymással, és ebbe a kommunikációs-művészeti térbe állhat be a látogató.

A kiállításnak elsőként a Ferenczy Múzeumi Centrum Barcsay múzeuma adott otthont, majd Sepsiszentgyörgy után érkezett Balatonfüredre. A megnyitón Steierlein István, a Balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola igazgatója mondott köszöntőt, majd az EMMI Múzeumi Főosztályának vezetője, Kassai Hajnal nyitotta meg a kiállítást, hangsúlyozva, hogy a tárlat sok szempontból kísérlet.
– Olyan műtárgyakat válogattak, melyek – témában vagy formában – kapcsolatban vannak egymással és szerették volna ezt a kapcsolódást bemutatni – emelte ki Kassai Hajnal. – Kísérlet megtalálni a társműveket más – hazai és külföldi – gyűjteményekben, hiszen a képzőművészeti alkotások, a művészek és a befogadók egy nagy hálózat és a közös kulturális gondolkodás részei. Valamint kísérlet olyan tárgyakat keresni, melyek vizuálisan vagy témájukban megfogják és elgondolkodtatják a fiatalokat – tette hozzá a főosztályvezető.

A füredi és a környékbeli iskolákból már érkezett megkeresés, szeretnék látni a kiállítást, de felnőtt csoportokat is várnak. A műalkotások elsősorban a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből származnak, a válogatás azonban nem reprezentatív, kizárólag múzeumpedagógiai alapú.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Augusztus
  • 01

    20:30 -23:00
    2022.08.01
    Balaton Szabadidő Központ
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Turnén a legendás zenész-énekes.

  • 02

    20:00 -23:00
    2022.08.02
    Balaton Szabadidő Központ
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Világhírű musical a színpadon.

  • 04

    18:00 -20:00
    2022.08.04
    Zsidó Kiválóságok Háza
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Auer fesztivál.

  • 05

    18:00 -22:00
    2022.08.05-2022.08.28
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gasztronómiai fesztivál és koncertek a parton.

  • 05

    21:30 -23:00
    2022.08.05
    Vaszary kert
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004