Oldal kiválasztása

Megújult a tornaterem a református iskolában

Szerző: | 2020-10-07.

Átadták a Balatonfüredi Református Általános Iskola és Óvoda felújított tornatermét és kiszolgáló helyiségeit illetve az intézmény felújított sportpályáját. A felújítás közel 300 négyzetméteren valósult meg, a tornatermet az iskola több mint 200 tanulója mellett a röplabda utánpótlás-nevelés is használja majd. számára is színvonalas edzési lehetőséget is biztosít majd.

A 90 millió forintos beruházás révén az iskola tanulói színvonalas körülmények között tölthetik el a testnevelés órákat, a diákok mellett a létesítményt a röplabda utánpótlás is használja majd edzésekre. Az iskola régi tornaterme modern sportburkolatot kapott, az öltözők, a vizesblokkok és a tanári-edzői szoba, valamint a szertár is teljes átalakításon esett át, modernizálták a szellőzést is.

– Minden feltétel adott, hogy jó környezetben sportolhassanak a diákok, de a mindennapos testnevelési órák mellett röplabda edzések is zajlanak majd. Balatonfüred folyamatosan fejlődik, öröm, hogy az iskolái is – vélekedett Kontrát Károly államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a felújított tornateremben tartott átadó ünnepségen.

– Az elmúlt években olyan fejlesztések valósultak meg az iskolában, amelyek révén a tanintézmény sokkal korszerűbbé vált. Népszerű lett az iskola. Most az új tornateremmel és a felújított sportpályával a testnevelés feltételei is javultak – fogalmazott Rojtos Norbert az intézmény igazgatója.

Makó István, a Balatonfüred Város Sportjáért Közhasznú Alapítvány ügyvezetője kiemelte: a beruházás révén nemcsak az iskola diákjai élvezhetik a modern tornatermet, hanem Balatonfüred egyik legfiatalabb, ám annál sikeresebb csapatsportágának, a röplabdának az infrastrukturális és képzési feltételeit is sikerült javítani.

Az általános iskola 40×20 méteres, leromlott állapotú udvari pályájának megújítása is elkészült, ehhez a Magyar Kézilabda Szövetség pályázati programja biztosított forrást.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a
  • örök füredi2024-03-22 09.56AgoraÉn nem panaszkodnék ha Érdi Tamás koncertre mehetnék! Kiváló művész, kiváló a repertoára! Akinek nem tetszik ne nézze! Ez a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004