Oldal kiválasztása

Versekkel, zenével ünnepel a város – Magyar Nyelv Hete

Szerző: | 2020-11-02.

Könyvbemutató, koncertek, vers improvizációk, rendhagyó irodalom órák, illetve borozás és zarándoklat Hamvas Béla szellemében – egyhetes programsorozattal ünneplik Balatonfüreden a Magyar Nyelv Napját.

A november 6-15. között zajló programsorozathoz ezúttal a Hamvas Napok rendezvényei is kapcsolódnak. A magyar irodalom örök megosztó, egyben legendás szerzőjét, a hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakját, Hamvas Bélát idézik meg zenével és ráolvasással, de lesz zarándoklat a Koloska völgyben álló hárshoz is, amely a kultikus író Fák című esszéjét ihlette.

A Magyar Nyelv ünneplése november 6-án kezdődik a városban kétségkívül az egyik legizgalmasabb hazai zenekar a Szabó Balázs és Bandája koncertjével. Folk, rock és jazz ötvözete szólal meg, érdemes a szövegekre is figyelni. A szervezők közös máglyagyújtást is ígérnek.

Másnap a Kaláka együttes zenél elsősorban a gyerekeknek, majd rendhagyó tárlatvezetés lesz Jókai egykori villájában. A nagy gourmé hírében álló író füredi otthonában is sokat főzött, ezúttal a konyháját Zeliska Orsolyával, a Péklánnyal járhatják körbe az érdeklődők, közben süteményeket kóstolgatva. A nagy klasszikus kulturális örökségéről Juhász Anna irodalmártól hallhatunk a tárlatvezetésén.

November 10-én, kedden Száraz György tart rendhagyó irodalom órát, másnap Tóth Krisztinával lehet ugyanezt átélni, akivel közös versmondás is lesz, amit a Füred TV az interneten élőben közvetít majd.
Bemutatják Tóbiás Krisztián: A Mikulás rakétája című verskötetét. A szerzővel, aki a Tempevölgy folyóirat főszerkesztője, Bozsik Péter költő beszélget.

November 13-án, pénteken rendezik meg a hagyományos megemlékezést Hamvas Béláról a Tagore sétányon. Kiállítás nyílik a Hamvas hársról Szamódy Zsolt fotóművész képeiből, Udvaros Dorottya pedig egyedi hangvételű estet tart, amelyen Kollár Klemencz László, (ének, gitár) lesz a kísérője.
Szarvas József színész vezetésével séta indul a hangulatos Koloska völgybe az itt található ikonikus hársfához, koncertet ad a HolddalaNap Zenekar majd borkóstolóval összekötött irodalmi est zárja a Hamvas Bélára való emlékezést. Az estet ifj. Figula Mihály borász és Kéri Kitty színművész celebrálja.

A programsorozatot vers improvizációk zárják. Varró Dániel költő és Bíró Eszter énekes, színész zenei párbeszédben vonultatják fel a kortárs és az avantgárd költészetből saját zenés-verses TOP10 átirataikat.

A Magyar Nyelv Hete részletes programjai itt olvashatók.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
Február

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004