Oldal kiválasztása

A geológus, akit még a Holdon is ismernek

Szerző: | 2020-11-04.

Lóczy Lajos tudományos és emberi nagysága előtt tisztelgünk. Remekműveket írt, a Balaton kutatásában nemzetközileg is páratlan munkát végzett – hangzott el a magyar geológus, geográfus, akadémikus halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett faültetésen. Az emlékfát a Tagore sétányon, Kisfaludy Sándor szobra mellett ültették el.

– Lóczy Lajos munkássága lenyűgöző, ebből is kiemelkedik a Balaton kutatása. Balaton-bizottságot hozott létre, amelyet aztán 28 éven át vezetett. Hatvan szakember, több mint harminc monográfiája született meg ebben az időszakban, nemzetközileg is páratlan kutató-munka zajlott vezetésével. Olyan mélységig tanulmányozta a tavat, ami világviszonylatban is példaértékű. Szellemiségét őrizzük, külön öröm, hogy Balatonfüreden még gimnázium is viseli a nevét – mondta beszédében dr. Cserny Tibor, a Magyarhoni Földtani Társulat volt főtitkára, aki hozzátette, még a Holdon is elneveztek egy krátert a magyar geológusról.

Az emlékfa elültetése után A Balaton kutatása Lóczy Lajos nyomdokán című kötetet is megnézhették az érdeklődők.

  • Fotógaléria

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004