Oldal kiválasztása

Az író nyomában – Hamvas Napok

Szerző: | 2020-11-09.

Ráolvasással, koncerttel, Koloska-völgyi zarándoklattal idézik meg Balatonfüreden a magyar irodalom örök megosztó, egyben kultikus szerzőjét, Hamvas Bélát. Hamvas Napok november 13-14. között.

A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára, a rendkívüli műveltsége ellenére húsz évet fizikai munkásként dolgozó, saját korában agyonhallgatott, máig ellentmondásosan megítélt kultikus íróra, Hamvas Bélára emlékeznek meg Balatonfüreden. A szellemóriás hagyatékát ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság immár huszadik alkalommal rendezi meg a Hamvas Napokat, amelyet idén a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogat.

A november 13-14. között rendezendő Hamvas Napok a Tagore sétányon kezdődik, ahol magyarul és spanyolul olvassák rá a Hamvas-hársra az író Fák című esszéjének egy részletét.
A hagyományos ünnepségen Navracsics Tibor, Veszprém Európa Kulturális Fővárosa programsorozat kormánybiztosa emlékezik meg az író-filozófusról, majd kiállítás nyílik a Vaszary Galériában Szamódy Zsolt fotóművész Hamvas-hárs képeiből.

Idén is átadják Sava Babic, a 2013-ban elhunyt műfordító, a füredi Hamvas kultusz elindítójának emléket állító díjat. A város, a Fordítóház Alapítvány és a Hamvas Béla Asztaltársaság közösen alapította díjat, a Kő Pál készítette, a szerb műfordító portréját ábrázoló ezüstözött bronz érmét Orcsik Roland, szerbiai, magyar költő, műfordító veheti át.

Másnap Szarvas József színész vezetésével séta indul a hangulatos Koloska-völgybe, ahhoz az ikonikus hársfához, amely Hamvas Fák című esszéjét ihlette. A program zárásaként koncertet ad a HolddalaNap Zenekar, akik mesterükként tekintenek az író-gondolkodóra.

A járványhelyzet miatt a beltéri rendezvények regisztrációhoz kötöttek, amelyet a info@furedkult.hu címen lehet megtenni, a részvétel csak korlátozott létszámban lehetséges.

A tervek szerint jövőre a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egy regionális Irodalmi Szezon elnevezésű rendezvénysorozattal jelentkezik. A márciustól-szeptemberig tartó kulturális esemény-sorozat a Hamvas Napokkal kezdődik majd, nem véletlenül, hiszen Hamvas Béla nyitott szellemisége iránytűként szolgál a különböző közösségeket megszólítani kívánó rendezvénynek.

Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen. 1919-ben jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. Bölcsészdiplomája megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett. 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként, ott dolgozott egészen 1948-ig. Ez életének egyik legtermékenyebb időszaka. A II. világháború után egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban sorozatos bírálatai után felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Négy évvel később hunyt el. Életében csupán két esszégyűjteménye jelent meg, munkásságát agyonhallgatták. Máig szélsőségesen ítélik meg az életművét, rajonganak érte vagy éppen elutasítják. 1983 után jelenhettek csak meg könyvei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
november 29 - december 05
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02

    Cseke Gábor zongora koncertje

    19:00 -22:00
    2021.12.02
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Vendég: Hajdu Klára.

  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Füredi advent

    10:00 -21:00
    2021.12.04-2021.12.18
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Adventi programok.

    Adventi koncert

    16:00 -18:00
    2021.12.04
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Magyar népzene, karácsonyi énekek, régizene.

  • 05

    Mikulás-fogat

    10:00 -12:00
    2021.12.05
    Balatonfüred, Malom köz
    Balatonfüred, Malom köz

    Mikulás ajándék járata.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004