Oldal kiválasztása

Összegyűlt az adomány az életmentő készülékre

Szerző: | 2020-11-14.

Sikerrel járt az Arácsért Alapítvány adománygyűjtése, amelynek bevételéből egy defibrillátort helyeznek el az Arácsi Népházban.

Mint arról korábban beszámoltunk, Dr. Gulyás Jenő háziorvos javaslatára kezdeményezte az Arácsért Alapítvány a defibrillátor beszerzését. Az egy hónapja meghirdetett adománygyűjtésnek meglett az eredménye, a napokban megkötik a 903 ezer forintba kerülő készülék beszerzéséről szóló szerződést.

– A meghirdetett adománygyűjtésre 17-en jelentkeztek, míg az alapítvány folyószámlájára 38 darab utalás érkezett, így összesen több mint egymillió forint adományt kaptunk. Minden várakozást felülmúlt ez az összefogás, tisztelettel köszönjük a támogatást. Adománygyűjtésünk igazolja, a jó ügy mellett még ezekben a nehéz időkben is sokan képesek az együttműködésre – mondta Fabacsovics Zoltán, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

A város önkormányzata 300 ezer forint támogatást biztosított az életmentő készülék beszerzéséhez, a 2019. évi egyszázalékos adófelajánlásokból 282 ezer forint érkezett, a vételár hiányzó részét, 323 ezer forintot, pedig a befolyt adományokból biztosítják.

Az adomány 707 ezer forintos fennmaradó részét, az alapítvány elkülönítve kezeli, csak a defibrillátorral kapcsolatos kiadásokra fordítja. Az összegből öt éven át biztosítható a készülék üzemeltetése, továbbá képzéseket szerveznek a defibrillátor használatának minél szélesebb körben történő elsajátítása érdekében.

Azon magánszemélyek, akik legalább ötezer forinttal valamint azon gazdasági társaságok, amelyek legalább tízezer forinttal támogatták a gyűjtést, 1-1 palack a bARÁCSság bora alapítványi bort kapnak ajándékba. Az alapítvány elnöke kéri, azon adományozók, akikhez még nem jutottak el, adják meg elérhetőségüket az aracsertalapitvany@gmail.com e-mail címen, hogy megkaphassák a felajánlott ajándékot.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
november 25 - december 01
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    Betlehem állítás

    17:00 -19:00
    2019.11.29
    Balatonfüred, Szent István tér 2.
    Balatonfüred, Szent István tér 2.

    Hagyományos adventi ünnepség.

    Görgey Gábor köszöntése

    18:00 -20:30
    2019.11.29
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    90 éves a Kossuth-díjas író.

    Adventi koncert

    18:00 -20:00
    2019.11.29
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    A Bem Emlékkórus estje.

  • 30

    Rendhagyó tárlatvezetés és irodalmi kalandozás

    14:00 -17:00
    2019.11.30
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Vendég: Lackfi János.

    Adventi programok

    18:00 -21:00
    2019.11.30-2019.12.22
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Koncertek, előadások, tárlatvezetések.

    Operaelőadás közvetítés

    18:00 -20:00
    2019.11.30
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Verdi: Traviata.

  • 01

    Advent fényei

    16:00 -18:00
    2019.12.01
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Táncgála és gyertyagyújtás.

    A betlehemi csillag nyomában

    17:00 -19:00
    2019.12.01
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Vasárnapi Vizit.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004