Oldal kiválasztása

Elkezdték a városban a pedagógusok koronavírus-tesztelését

Szerző: | 2020-11-23.

Megkezdődik a városban is az egészségügyi, a szociális és a nevelési intézményekben dolgozók koronavírus-tesztelése. Elsőként az óvodákban és a bölcsődében zajlik a szűrés, majd következnek az iskolák. A járásban összesen 380 koronavírus-tesztet végeznek majd el.

A program célja a dolgozók egészségének védelme, a járvány terjedésének lassítása. A részvétel önkéntes, azonban az önkormányzat arra kéri az intézmények dolgozóit, segítsenek maguknak és a környezetüknek azzal, hogy részt vesznek a tesztelésen.

A múlt héten a nevelőtestületekben jelentkező koronavírusos tünetek miatt be kellett zárni a Kiserdei Óvodát, a lakótelepi óvodát és a városi bölcsődét, a Radnóti Miklós Általános Iskolában pedig digitális oktatásra álltak át. November 23-án, hétfőtől mindegyik intézményben újra a megszokott rend szerint zajlik az oktatás.

– El tudtuk kezdeni a hagyományos tanítást, a diákok újra iskolába járnak. A kötelező karantén miatt még néhányan otthon tartózkodnak, de ez már nem akadályozza a tanítás menetét. Várjuk mi is a teszteléseket, remélem tudjuk folytatni a hagyományos tanítást– nyilatkozta a balatonfured.hu kérdésére Steierlein István igazgató.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004