Oldal kiválasztása

Szerző: | 2020-12-02.

A paktum soron következő balatonfüredi rendezvényére meghívták Hollókő polgármesterét, illetve a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. igazgatóját. Hollókőn ugyanis van egy jól működő modell arra, hogyan juthat el leggyorsabban a helyi termék a fogyasztóhoz.

Kelecsényi Péter, a Kft. ügyvezető-igazgatója beszámolt arról, hogy teljesen újragondolták a turizmus és a helyi termékek kapcsolatát, ugyanis nem a terméket szállítják a vásárlóhoz, hanem a vásárlót viszik közvetlenül a helyi termelőhöz.

– Néhány évvel ezelőtt elkezdtük az „élő falu” projektet, aminek köszönhetően elértük például, hogy már januárban, februárban is nyitva van a látnivalók jelentős része. Közös munka volt, rengeteg kompromisszummal az önkormányzat és a helyi vállalkozók részéről is, de már úgy látjuk megérte. Ennek a programnak a szerves része az úgynevezett faluséta, ami tulajdonképpen egy jegyrendszeren alapuló szolgáltatás. A látogatók által megvásárolt kártya tartalmaz várbelépőt, sajtkóstolót, péksütemény kóstolót, minden helyi látnivalót érinthet vele a turista. Tíz attrakciót kínálunk ebben a rendszerben ezek egyike például a sajtkóstoló, ahol néhány dekát kap ízelítőül a vásárló. Itt jön be a helyi termékek megismertetése és kereskedelmi értékesítése, hiszen a tapasztalatok szerint, aki kóstol, az biztos vásárol is. Más példát is említhetnék, ami kitűnően működik, mind a helyi termelők, mind a Hollókőre látogató turisták megelégedésére. A helyi termelőket kedvezményes, mondhatni jelképes bérleti díjjal is segíti az önkormányzat, amelynek már több üzletben érdekeltsége is van. Létezik már önkormányzati étterem és cukrászda is Hollókőn, – mondta el előadásában Kelecsényi Péter.

A paktum rendezvényen Gajdos Attila projekt menedzser a helyi sajtónak elmondta, eddig jóval túlteljesítették a paktum előirányzott számait, a munkaerő projektben résztvevők száma a tervezett 358 főhöz képest 371 fő volt, a projekt során álláshoz jutók száma a tervezett 156 főhöz képest pedig 203 fő.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
November 30

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004