Oldal kiválasztása

A város több közterületén kötelező a maszkviselés

Szerző: | 2020-12-07.

A kormány egy hónappal, 2021. január 11-ig, meghosszabbította a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket illetve a maszkviselési szabályokat. Hat éven felül mindenki köteles az orrát és száját elfedő maszkot viselni a zárt helyeken, a 10 ezer főnél nagyobb településeken pedig a polgármester kijelölte közterületeken is kötelező a maszk használata.

Balatonfüreden kötelező a szájmaszk használata a legforgalmasabb közterületeken, azaz a Szent István téren, a Vásárcsarnok-, a Rendelőintézet-, a Kormányhivatal- és az Ady Endre utcai Posta környezetében. Szintén kötelező a maszk viselése a nagyobb élelmiszerboltok parkolóiban, továbbá a munkanapokon, 7 és 8 óra között, a bölcsőde, az óvodák, és az általános iskolák bejáratainak 50 méteres körzetében.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok betartása továbbra is nagyon fontos.

Sportolás közben, a parkokban és zöldterületeken azonban továbbra sem kötelező tartani a maszkviselési szabályt.

Íme, a teljes lista az érintett közterületekről:

  • Szent István tér teljes területe
  • a gyalogos sétány a Vásárcsarnok irányába a Vásárcsarnok parkolóig
  • a Vásárcsarnok szabadtéri teljes területe
  • a Protiwinsky köz
  • a Csárda utca a Protiwinsky köztől a Kossuth Lajos utcáig
  • a Közösségi Ház melletti és mögötti gyalogos útvonalak
  • a Kossuth Lajos utca mindkét oldala a Felső-közig
  • az Iskola utca a Kossuth Lajos utca és Posta épületének gyalogos sétánya közötti szakasza
  • az Iskola utca és Szent István tér közötti sétány
  • a Vásárcsarnok parkolója
  • az Aldi, a SPAR, a Penny Market és a TESCO üzletek parkolói
  • munkanapokon 7 és 8 óra között: a Városi Bölcsőde, az óvodák és az általános iskolák bejáratainak 50 méteres körzetében kötelező a maszk használata

A kormány-rendelet szerint kötelezően maszkot kell viselni:

– a tömegközlekedési eszközökön és a várótermekben
– az éttermekben, vendéglátóhelyeken, az üzletekben, a bevásárlóközpontokban
– a postán
– az egészségügyi intézmények területén
– a közigazgatási szervek ügyfelek részére nyitva álló területén, valamint minden egyéb olyan helyiségben, ahol ügyfélfogadás zajlik, és rendszeresen öt főnél többen tartózkodnak egy időben.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint, akik nem tartják be a maszkviselési szabályokat, pénzbírságot kaphatnak, ez minimum 5 ezer, maximum 500 ezer forint lehet.

Este 8-tól reggel 5 óráig kijárási tilalom van érvényben országosan, így a városban is. Ez alól csak az igazolt munkavégzés illetve egészségügyi esetben van kivétel. Kutyát sétáltatni is lehet a kijárási tilalom alatt, a lakóhelyünk 500 méteres körzetében.

A járványügyi korlátozásokról itt írtunk.

Minden önkormányzati fenntartású intézményben megtették a szükséges intézkedéseket, így bezárt többek között a Vaszary Galéria, a Jókai Emlékház és valamennyi városi kulturális intézmény. Zárva tart a mozi, a könyvtár. Elmaradnak a városi rendezvények, ahogy a hagyományos adventi programok is. Részletek itt.

A város középiskolái áttértek az online oktatásra. Az óvodai, bölcsődei és egészségügyi intézmények működnek tovább, a dolgozókat folyamatosan tesztelik.

Térkép, részletes utca leírás a kötelező közterületi szájmaszk viseléséhez

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
október 26 - november 01
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28

    Velünk élő kiválóságok

    17:00 -19:00
    2020.10.28
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Online beszélgetés Holczhauser Andrással.

  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004