Oldal kiválasztása

Elkezdődik a kézilabdacsarnok építése

Szerző: | 2020-12-17.

1,6 milliárd forintból épülhet meg a Forrás Sportpark területén az új kézilabdacsarnok. A kétezerháromszáz négyzetméter alapterületű multifunkcionális épület munkálatai a napokban kezdődnek, a beruházás a jövő év végére befejeződik.

Hét cég nyújtott be pályázatot a csarnok megépítéséről szóló nyílt uniós közbeszerzési eljárásra, amelyet végül a füredi Gótika Kft. nyert el, 1,643 milliárd forintos ajánlatával. Messze ez volt a legkedvezőbb árajánlat, a többi cég 2,2-2,8 milliárd forint közötti összegekért vállalta volna a munkálatokat.

A Forrás Sportpark területén épülő kézilabdacsarnokban lesz egy 20×40 méteres szabvány kézilabda pálya és kettő ennél kisebb méretű multifunkcionális pálya, így lehet majd itt röplabdázni, kosárlabdázni, teniszezni és futballozni is. A tervek szerint a csarnokban maximum 400 fő befogadására alkalmas mobil lelátót alakítanak ki.

Korábban már írtunk róla, hogy az ország hat városában, állami támogatásból, új kézilabda akadémiák létesülnek, közülük az egyik Balatonfüreden. A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette a füredi kézilabdacsarnok beruházását.

A Forrás Sportpark fölötti ingatlanon jelentős zöld-beruházást is tervez a város. Négy hektáron parkot alakítanak ki, rehabilitálják a meglévő öthektáros szőlőterületet és a cseresznyefaültetvényt valamint hétszáz fát is elültetnek.

Az önkormányzat tervei szerint a 22 hektáros park a családi programokat és a szabadidő sportot is szolgálná. Többek között kerékpáros pályát, futókört, görkorcsolyapályát, teniszpályákat, gyermekek részére műanyag sípályát és egy nagy játszóteret hoznának itt létre, de a tervek között szerepel egy szabadtéri kertmozi kialakítása is.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004