Oldal kiválasztása

Balatonfüred beelőzött

Szerző: | 2021-01-18.

Balatonfüred volt a turisták körében a legnépszerűbb város 2020-ban, a KSH adatai szerint itt regisztrálták a legtöbb kereskedelmi vendégéjszakát. Az idegenforgalmi listákon eddig is előkelő helyet foglalt el a város, de úgy látszik, a koronavírus helyzet hatásai itt kevésbé voltak érezhetők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2020-ban Balatonfüreden regisztrálták országosan a legtöbb kereskedelmi szálláshelyen eltöltött vendégéjszakát. Korábban a város csak a nyolcadik helyen végzett ezen a listán, a mostani elsőségét annak köszönheti, hogy a 40-80 százalékos országos forgalomcsökkenéshez képest Füreden csak 33 százalékos visszaesés volt – közölte a balatontipp.hu.

A második helyen Hajdúszoboszló áll, a harmadikon Budapest 5. kerülete, utánuk Hévíz és Siófok következik. A koronavírus miatt a külföldi turizmus gyakorlatilag lenullázódott, a belföldiek tartották életben a szektort, itt nyert nagyot Balatonfüred, hiszen a hazai vendégek között a legnépszerűbbnek bizonyult, a korábbi forgalomhoz csak 13 százalékos volt a városban a visszaesés. A számok azt mutatják, hogy a külföldi utazást kényszerűségből elhalasztók elsősorban Balatonfüreden keresték a kikapcsolódási lehetőséget.

A KSH adatok szerint a kereskedelmi szálláshelyek az országosan mért 13 millió vendégéjszakával 2020-ban az előző évi forgalom 42 százalékát bonyolították le. A listát a kereskedelmi szálláshelyek 2020. novemberi forgalmának adatai alapján állították össze, ami a vendéglátás november 10-ei lezárása miatt éves adatnak tekinthető.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004