Oldal kiválasztása

Szabadtéri mozi és képtár is lesz Füreden

Szerző: | 2021-01-22.

Balatonfüred együttműködési megállapodást köt Veszprémmel, ami Európa kulturális fővárosa lesz 2023-ban. A Veszprém-Balaton 2023. Európa Kulturális Fővárosa programról szóló együttműködésben rögzítik, hogy a térség kulturális életét a következő három évben irodalmi, zenei, képzőművészeti és filmes programokkal gazdagítják tovább. A stratégiai fontosságú partnerségi megállapodásról kérdeztük Bóka Istvánt, Balatonfüred polgármesterét.

– Az EKF program egyik nagy erénye, hogy térségfejlesztési szerepe is van, ezen belül juthat komoly lehetőségekhez Balatonfüred. A városnak a tervezett kulturális programok illetve az azokhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések mellett ismertséget is hozhat. A program által növelhetjük a város imázsát, kiterjeszthetjük a szezont, segíthet megtartani a munkaerőt illetve a fiatalokat is itt marasztalhatja – így Bóka István.
50 milliárd forintos kormányhatározat van egyelőre elkülönítve az EKF programra, ennek markáns részét a fejlesztések illetve a megvalósuló rendezvények alkotják. Az EKF elsősorban azokat a programokat támogatja, amelyek már bizonyítottak, fenntarthatók, azaz, nem csak egy-két évre szólnak. Nekünk több ilyen emblematikus rendezvényünk is van. Jók az esélyeink, hiszen élő együttműködésünk van a Quasimodo Költőverseny és a Hamvas Napok szervezésében, ezek a programok kiemelt szerepet kapnak a jövőben is.
A Vaszary Galériában szeretnénk nívós kiállításokat szervezni a magyar kortárs képzőművészeti élet legnagyobb alakjainak műveiből. Szeretnénk, ha az EKF készülő képzőművészeti stratégiájában fontos szerepet kapna a galéria.

– Milyen fejlesztések valósulhatnak meg Balatonfüreden a tervezett kulturális programokhoz kapcsolódóan?

– Több tervvel is rendelkezünk, de hangsúlyozom, ezek egyelőre csak tervezési fázisban vannak. Elképzelésünk szerint a Forrás Sportpark alatti 13 hektáros területen egy szabadtéri mozit létesítenénk. Szabadtéri vetítésekkel idén is folytatjuk a tavaly szeptemberben először megrendezett Filmpikniket. Az az elképzelésünk, hogy a régióba költözzön a Filmszemle, ezzel nagy esély lenne arra, hogy a térség, benne Balatonfüred, a hazai filmművészet jelentős vidéki bázisává váljon.
Az egykori Huray utcai piac helyén épülő konferencia központhoz társulna egy kiállítótér, a Blaha Lujza 3. illetve 5. szám alatt pedig egy Modern Képtárat hoznánk létre. Itt a Szőllősi Nagy András és Nemes Judit egyedülálló értéket képviselő kortárs magángyűjteménye kapna helyet.

– Egy újabb kiállítóhely a városban?

– Meggyőződésem, hogy Balatonfüred a kultúrát, a művészeteket támogató imázsával sokat lépett előre. A város vonzó, egyedi hangulatú, amihez a nívós kulturális programlehetőségek is hozzájárulnak. A Modern Képtár sok látogatót vonzhat, ráadásul az elő és utószezonban, amikor kevés a vendég Balatonfüreden. Olyan fejlesztésekre van szükségünk, amelyek nem az egyébként is zsúfolt nyári szezont terhelnék tovább, erre kitűnő lehetőség a képtár. A Blaha Lujza utca 5-ben lévő helytörténeti gyűjteményt felköltöztetjük az óvárosba, a felső városrész rehabilitációja keretében itt kap egy épületet, a Városi Múzeum a felújítás alatt álló egykori Esterházy-kastélyba kerül, a jelenleginél sokkal jobb körülmények közé, a Blaha utca 3-ból pedig kiköltözik a Tourinform Iroda. Így, adott a képtár helye.

– Átalakul a helyi programok szervezésének struktúrája is. Miért van erre szükség?

– Igen, reményeim szerint sikerül hatékonyabbá tenni a rendszert. Nagyon költséghatékonyan működtetjük a kulturális intézményeinket, nem hiszem, hogy a jelenleginél kevesebb pénzből ez megvalósítható lenne. Az átalakítással racionalizálunk: a jövőben kizárólag a helyi turisztikai egyesület feladata lesz a marketing, a rendezvényeket a Füredkult Kft. szervezi, a város hivatala pedig csak az ünnepségeket rendezi majd. A Vaszary Galériában megalakul egy irodalmi szalon, ami nemcsak a füredi, hanem a Balaton régió irodalmi központja is lenne, regionális szintű programokkal. Mindez illeszkedne az EKF elfogadott irodalmi stratégiájához. A régióban betöltött kulturális szerepünk alapján, joggal reméljük, hogy Balatonfüred meghatározó lesz a regionális együttműködésben.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004