Oldal kiválasztása

Füredi kamarazenész nemzetközi sikerei

Szerző: | 2021-02-02.

A füredi kötődésű TanBorEn Trió két nemzetközi zenei versenyt nyert a közelmúltban. A kamarazenekar a Danubia Talents illetve a Moszkvai Zenei Verseny zsűrijénél is a legjobbnak bizonyult a saját kategóriájában, sőt Moszkvában közel száz benevező közül a fődíjat is elnyerték.

A Madaras Zoltán, Kerek Csombor és Tóth Levente alkotta TanBorEn még 2019-ben a hazai Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató verseny megnyerésével hívta fel magára a figyelmet.
Batta András, Erkel Ferenc- és Széchenyi-díjas zenetörténész úgy fogalmazott: Valamikor részese voltam már egy hasonló szituációnak. Akkor négy fiatal ütőhangszeres muzsikus lépett ki, mindent elsöprő lendülettel a magyar, és röviddel azután a nemzetközi zenei élet pódiumára. Nyomukban forgószél kerekedett és egy új fejezet nyílt a magyar kamarazene történetében 36 évvel ezelőtt. Igen, az Amadindáról van szó. Most pedig egyszerre csak megjelenik három fiú a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának műhelyéből – (tanárok: dr. Szabó István és Szalai Tamás) – és mintha megismétlődne a történelem! A TanBorEn ütős trió – déjà vu.

Tavaly év végén szigorú követelmények mellett, online rendezték meg a neves, nemzetközi zsűri által bírált versenyeket, amelyeken a számos európai ország mellett Kínából, Oroszországból, Japánból és Hongkongból is részt vettek zenekarok.

A Danubia Talents Nemzetközi Zenei Versenyen a TanBorEn Trió a kamarazene kategória legidősebb korcsoportjában másik 16 formáció társaságában mérettette meg magát. Lengyel, olasz, osztrák, orosz és japán kamara muzsikusok körében a maximálisan adható 100 pontból a nemzetközi zsűri 95,5 pontot adott a TanBorEn-nek, ezzel megnyerték a versenyt.

A Nemzetközi Moszkvai Zenei Versenyen több mint húsz kamarazenekar közül választották a füredi triót a legjobbnak. Sőt, a zenekar a több kategóriában induló, közel száz benevező közül a fődíjat is elnyerte.

– A pandémia előtt voltak fontos fellépéseink, még februárban például az Amadinda Ütőegyüttessel a Zeneakadémián, amire büszkék vagyunk. Sajnos a vírushelyzet miatt sok koncertünk elmaradt, felléptünk volna Füreden is, a Ferencsik János Zeneiskolában a Zene Világnapja alkalmából, ami nekem külön öröm lett volna, mert évekig tanultam itt. De Steguráné Ormándi Barbara, a zeneiskola intézményvezetője biztosított minket arról, hogy a járvány elmúltával bepótolhatjuk a koncertet. A jelenlegi helyzetben nekünk, előadóművészeknek leginkább az online tér nyújt lehetőséget arra, hogy megmérettessük a zenei tudásunkat, ezért volt különösen fontos a két nemzetközi verseny – vélekedett az egykori lóczys diák, Madaras Zoltán, aki korábban zenélt a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarában is.

Fotó: Molnár Mónika

 

 

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
November 30
  • 30
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004