Oldal kiválasztása

Várja a pályázatokat a Veszprém-Balaton 2023 Zrt.

Szerző: | 2021-03-01.

2021. október 31-éig megvalósuló projektekkel pályázhatnak azok a szereplők, akik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programhoz már csatlakozott településeken terveznek kulturális-művészeti programot megvalósítani. A pályázatok beadása és elbírálása folyamatos, a pályázati rendszer a tavasz folyamán további kategóriákkal bővül.

Folytatódik a felkészülés a 2023-as évre, ennek jegyében tette közzé idei első pályázati felhívását a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Első körben a 2021. október 31-éig megvalósuló, a felkészülést segítő projektekre pályázhatnak azok, akik a VEB2023 EKF programhoz már csatlakozott településeken terveznek kulturális-művészeti programot megvalósítani. A támogatható projektek sokrétűek lehetnek, például kiállítás, fesztivál, koncert, művészeti vagy kulturális témájú előadás-sorozat vagy akár felolvasóest, workshop, alkotótábor, helytörténetet feldolgozó program, illetve kulturális örökségvédelmi esemény.

A most megjelent felhívás csupán első a VEB2023 Zrt. által tervezett pályázati lehetőségek között. A pályázati rendszer a tavasz folyamán további kategóriákkal bővül. Idén tavasszal indul a Kultúrpontok és Pajta-program, melynek célja olyan művészeti és kreatív-ipari alkotóközösségek támogatása, akik tevékenységükkel a nyári turisztikai szezonon túlmutatóan is képesek megszólítani a helyi civil társadalom legszélesebb rétegeit.

A kulturális tevékenységek támogatásán túl, több olyan pályázati felhívás is van előkészületben, amelyek a helyi gazdaság és kreatív-ipar egyes szereplőinek, valamint a bor- és gasztronómia területének nyújthatnak támogatást. A környezeti fenntarthatósági és esélyegyenlőségi fejlesztéseket pedig célzott vállalkozásfejlesztési felhívások és edukációs pályázatok fogják segíteni. Az amatőr sport és az egészséges életmód népszerűsítése szintén saját pályázati felhívást kap. Szintén idei terv a kisléptékű közösségi támogatások felhívása, amelynek célja a helyi közösség erősítése, hiánypótló helyi programok felkarolása Veszprémben és a régióban.

A felhívásokkal kapcsolatban pályázati tanácsadás keretében ad segítséget az VEB2023 Zrt. csapata, további információ a Veszprém-Balaton 2023 honlapján érhető el.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a
  • örök füredi2024-03-22 09.56AgoraÉn nem panaszkodnék ha Érdi Tamás koncertre mehetnék! Kiváló művész, kiváló a repertoára! Akinek nem tetszik ne nézze! Ez a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004