Oldal kiválasztása

Elkezdődhet a szabadidőpark építése

Szerző: | 2021-03-05.

Elkezdődhetnek a munkálatok a Forrás Sportpark területén, a város hatszáz millió forintos pályázati támogatást nyert a szabadidő illetve sport fejlesztések kivitelezésére. A 22 hektáros területen megvalósuló fejlesztések elsősorban a családi programokat, a szabadidő illetve az utánpótlás sportot szolgálnák.

– A teljes fejlesztés értéke meghaladja a több milliárd forintot, ami egyben hat különféle forrás koordinációját jelenti. Ezek közül az egyik a tematikus szabadidőpark elnevezésű projektünk, amely keretében most több mint 600 millió forintos támogatást nyert a város. Ennek köszönhetően hamarosan elkezdődhetnek a munkálatok, aminek része egy futókör, kerékpár pálya, görkorcsolya pálya, játszótér, hófánk-és műanyag sípálya, teniszpálya, edzőpark és egy árnyas liget kialakítása is. A beruházás részeként kiépítjük az utakat és a parkolókat, és felújítjuk a kiszolgáló épületet – nyilatkozta a balatonfured.hu-nak Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

Mint korábban már írtunk róla, az önkormányzat a Forrás Sportparktól északra és délre található 22 hektáros területen közösségi parkot létesít. Épül egy kézilabdacsarnok is, amelyben egy 20×40 méteres szabvány kézilabda pálya és kettő, ennél kisebb méretű multifunkcionális pálya kap helyet, így lehet majd itt röplabdázni, kosárlabdázni, teniszezni és futballozni is. A csarnokba maximum 400 fő befogadására alkalmas mobil lelátó is kerül. A tervek között szerepel egy szabadtéri kertmozi kialakítása is.

A Forrás Sportpark fölötti ingatlanon jelentős zöld-beruházást is tervez a város. A cél a hatalmas zöldfelületek megtartása és megújítása. Négy hektáron parkot létesítenek, rehabilitálják a meglévő öthektáros szőlőterületet és a cseresznyefa ültetvényt valamint hétszáz fát is elültetnek.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004