Oldal kiválasztása

Új galéria Balatonfüreden

Szerző: | 2021-03-05.

Zsdrál-Art Kortárs Művészeti Galéria néven új kiállítóhely és műkereskedés nyílt Balatonfüreden. A Zákonyi sétányon, a mélygarázs fölötti parkban található épület üzemeltetését nyílt pályázaton hirdette meg az önkormányzat, a tíz jelentkező közül végül a Zsdrál műkereskedő és műgyűjtő házaspár pályázatát támogatta a város.

A Balaton térségében szinte egyedinek számító, kortárs műveket bemutató és kínáló galériát már berendezték, jelenleg mintegy ötven kortárs műalkotást állítottak ki. A galéria profiljának gerincét az 1945 utáni magyar, nemzetközi szinten is jegyzett modern és kortárs művészek festményei, szobrai, kerámiái alkotják, a bemutatott művek meg is vásárolhatók.

– Több mint tíz éve foglalkozunk műkereskedéssel, Pécsett 2018-óta működik egy galériánk, de szerettünk volna megjelenni itt a Balatonnál is, ha pedig Balaton, akkor csakis Füred. A galéria kitűnő adottságú, havonta szeretnénk elsősorban tematikus tárlatokat bemutatni, de a képzőművészethez kapcsolódó programok szervezésében is gondolkodunk. Festmények és kisplasztikák lesznek nálunk láthatók, alkalmanként 40-50 darab műalkotás, kuriózum, hogy kortárs kerámiaművészettel szinte csak mi foglalkozunk – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Zsdrál Márkó, aki feleségével együtt a galéria tulajdonosa.

  • Képgaléria

A jelenlegi járványhelyzeti korlátozások miatt a galéria csak pár napig látogatható, utána március 8-22. között zárva lesz, további működése az aktuális rendelkezésektől függ. A tervek szerint egész évben nyitva tart majd a galéria, a nyári szezonban pedig este tíz óráig lesz látogatható.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004