Oldal kiválasztása

Balaton: óvni kell a vízkészletet

Szerző: | 2021-03-25.

A Balaton Fejlesztési Tanács a Víz Világnapja apropóján szakmai konferenciát rendezett, amelyen elhangzott: a tiszta és biztonságos víz az egyik legértékesebb erőforrásunk, gazdasági értéke már ma is felbecsülhetetlen.

– Kiszámíthatatlanná és szélsőségessé vált a csapadék a Balatonon, amit jól mutatnak az elmúlt évtizedek adatai. A Balaton-vízgyűjtőire hulló évi csapadék területi átlagát már 1921 óta rögzítik, amelyből jól látszik, hogy egyre gyakrabban fordulnak elő az átlagosnál jóval kisebb vagy nagyobb csapadékmennyiségek. Az évi középhőmérsékletek kapcsán az 1951 és 2017 között rögzített adatokból látszik a fokozatos növekedés. Míg 1996-ban még csak 10 fokról beszélhettünk, úgy 2015-ben már 12 fok lett az éves átlag. A kis vízgyűjtő területtel és kimondottan csekély átlagos vízmélységgel rendelkező Balaton rendkívül érzékeny az időjárás hatásaival szemben. Komolyan növekszik a párolgás mennyisége, miközben a vízgyűjtőről lefolyó csapadék mennyisége is jelentősen csökken. A természetes vízkészlet mennyisége ráadásul a 2000-es években hét alkalommal is mínuszba került.
Az 1921-es mérések kezdete óta nem igazán volt olyan év, amikor negatív lett volna a vízmérleg a 2000-es évekig. Egyszerűen nincs módunk arra, hogy ezt a rettentő vízmennyiséget valahonnan visszapótoljuk, ezért kell a vizet visszatartani valahogy, például a Balaton a vízszintjének emelése révén – idézte Szabó Péter, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjének előadását a Hello Vidék.

A szakember hozzátette: hatvanmillió köbméterrel, tehát körülbelül egy Velencei-tónyi vízmennyiséggel több vizet tárolnak a Balatonban azzal, hogy 120 centiméterre emelték a nyári vízállási maximumot. A többlet vízmennyiség rugalmasabb szabályozást ad a szakemberek kezébe, ami egyfajta megoldást jelenthet a fokozódó időjárási és éghajlati szélsőségekre. A Balaton vízgyűjtő-gazdálkodásának tapasztalatairól, valamint aktuális és jövőben várható kihívásairól, célkitűzéseiről további részletek itt.

Szintén a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén hangzott el, hogy minden korábbinál több önkormányzat, illetve strand csatlakozott a még 2004-ben indult, Mozdulj Balaton! strandi szabadidős sportprogram-sorozathoz, amelyet idén 18 millió forintos költségvetésből terveznek megvalósítani.

A szervezők az idei sorozat megvalósításához 9 millió forintos támogatást remélnek az Emberi Erőforrások Minisztériumától, 5 millió forintot a BFT-től, és további 4,1 millió forintnyi forrást a résztvevő önkormányzatok hozzájárulásából – írja az MTI.

Tavaly a tömegsport rendezvénysorozathoz 33 település csatlakozott 38 stranddal. A 355 megvalósult programon több mint 31 ezer résztvevő regisztrált. A legnépszerűbb sportágaknak a strandröplabda, a vízi játékok és a strandfoci bizonyultak, de közkedvelt volt a tollaslabda, az asztalitenisz, a fitt gépek használata, a streetball, a teqball és a lábtenisz is. A program részeként folyamatosan fejlesztik, újítják a strandi sporteszközöket, illetve gondot fordítanak a homokos pályák karbantartására is.

Az idei, elfogadott tervek szerint a július és augusztus szombatjain zajló programsorozat fő célkitűzése továbbra is a Balaton-parti települések strandjain a sportprogramok kínálatának bővítésével hozzásegíteni a térség lakóit és nyaralóit az aktív kikapcsolódáshoz.
Idén 35 tóparti település csatlakozott 41 stranddal a kezdeményezéshez, Balatonfüreden a Kisfaludy és az Esterházy strandon lesznek programok.
A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény hivatalos honlapján elérhetővé teszik a konkrét programnapokat, a résztvevő strandokat, a helyi szervezők nevét, elérhetőségét.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
május 10 - május 16
  • 10
    Nincsenek események
  • 11
    Nincsenek események
  • 12
    Nincsenek események
  • 13
    Nincsenek események
  • 14
    Nincsenek események
  • 15
    Nincsenek események
  • 16
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004