Oldal kiválasztása

A hétvégén elkezdődik a balatoni hajózási szezon

Szerző: | 2021-03-31.

Nagyszombaton megkezdődik a 175. balatoni hajózási szezon. A járvány miatt a hagyományos hajózási szezonnyitó ünnep elmarad, de elindulnak a települések közötti hajójáratok és sétahajók, a járványügyi előírások szigorú betartásával.

A szokásos tavaszi menetrend szerint Siófok-Balatonfüred-Tihany illetve Fonyód-Badacsony útvonalakon közlekednek a személyhajók, és ugyanezen települések kikötőiből, valamint Keszthelyről indulnak majd sétahajók – jelentette be a Balatoni Hajózási Zrt.

A hajók csak korlátozott számban szállíthatnak majd utasokat. A hajóflotta felkészítése megtörténik az induláshoz, a cég kikötő-lánca is nyit a megszokott időben, április elején. Ha a vírushelyzet erre módot ad, akkor pünkösdkor pótolják az ünnepélyes szezonkezdést, és Balatonfüreden megrendezik az Első hajó fogadását.

A hajózási szezon kezdetével az év minden napján üzemelő kompszolgáltatás mellett, április 3-tól hétvégente már hajóval is felkereshetők lesznek a Balaton leglátogatottabb települései, több kikötőben a sétahajózás is működik majd.

A kirándulójáratok az áprilisi hétvégéken napi 4 alkalommal közlekednek majd Siófok-Balatonfüred-Tihany és Fonyód-Badacsony útvonalakon, emellett Siófokon, Balatonfüreden, Badacsonyban és Keszthelyen elindulnak a sétahajók is a húsvéti hétvégétől. A kedvelt programhajók a nyári főszezonban lesznek elérhetőek.

2021-ben számos újdonsággal és változatlan jegyárakkal várja a BAHART a hajózni vágyókat.

Több hajón megújultak a külső és belső burkolatok, a bútorzat és a büfétér.
A hajókon található utastájékoztató eszközökön a balatoni hajózás 175 éves történelmét és a Balaton-parti települések látnivalóit, szolgáltatásait bemutató kisfilmeket ismerhetnek meg az utazók. A települések közötti hajójáratokon gyereksarok várja a családosokat a járványügyi szabályok enyhülését követően.
A jegypénztárakban továbbra is megvásárolható a BAHART kártya több típusa, melyek jelentős kedvezményt biztosítanak a jegyek árából – tájékoztatott a hajózási cég.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Május

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004