Oldal kiválasztása

Művészek költöznek a Zsidó Kiválóságok Házába

Szerző: | 2021-04-25.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 40 millió forinttal támogatja a Zsidó Kiválóságok Háza kiállításának bővítését. A fejlesztés révén 140 zsidó származású művész életét és munkásságát mutatja majd be a kiállítás, amely a tervek szerint ez év októberben már látható lesz.

– Régi vágyunk teljesül ezzel a fejlesztéssel, hiszen az eredeti elképzelés is az volt, hogy a tudósok mellett a különböző művészeti ágakban jeleskedőket is bemutassuk. A film, a zene, az építészet, a képzőművészet vagy éppen az irodalom területén maradandót alkotó művészek eredményei láthatók majd az új kiállításon, amely a tudósokat bemutató szekcióhoz képest több mozgóképet, videó és hanganyagot tartalmaz majd. Már elkezdtük a szerkesztést, szakmai lektorok, fordítók, képszerkesztők dolgoznak azon, hogy minél átfogóbban be tudjuk mutatni a kiválasztott 140 művész életútját – nyilatkozta a balatonfured.hu kérdésére Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítvány elnöke.

A Zsidók és művészetek Chagall-tól Spielbergig című új kiállításon a látogatók maguk állíthatják majd össze a magyar és angol nyelven is elérhető programot, a belépésnél kiválaszthatják az érdeklődésükre leginkább számot tartó öt művészt.
Ezzel párhuzamosan hat új Nobel-díjas tudóssal bővül a már meglévő kiállítás is, így összesen 138 természettudós életpályája követhető végig a tárlaton.

– Ez év októberre kell elkészülnie a teljes kiállításnak, de bízom benne, hogy ennél hamarabb már meg tudjuk nyitni a látogatók előtt. A következő cél az, hogy hasonló tematika mentén a zsidó származású sportolóknak is helyet adjunk a kiállításunkon – vélekedett Olti Ferenc.

Az önkormányzat saját és pályázati forrásból újította fel és látta el új funkciókkal az egykori zsinagógát. 2018-ban nyílt meg a kiállítóhelyként és közösségi térként működő intézmény, ahol az új fejlesztés révén, ősztől összesen 278 zsidó származású kiválóság életét és munkásságát lehet megnézni korszerű digitális eszközök segítségével a kiállításon.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
május 29 - június 04
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31

    Májusfa kitáncolás

    18:00 -20:00
    2023.05.31
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.

    Táncház.

  • 01

    Építészfórum

    15:00 -17:00
    2023.06.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Eredményhirdetés.

    Nyáresti hangverseny

    18:00 -21:00
    2023.06.01
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    A Bem Emlékkórus koncertje.

  • 02
    Nincsenek események
  • 03

    Arács Napja

    09:00 -20:00
    2023.06.03
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kulturális programok.

    Kerékpáros vetélkedő

    09:00 -19:00
    2023.06.03-2023.06.04
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út

    Hurrá bringázunk!

  • 04

    Nemzeti Összetartozás Napja

    17:00 -19:00
    2023.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004