Oldal kiválasztása

Nyári vasúti menetrend

Szerző: | 2021-06-09.

Nyári vasúti menetrend: a megszűnő buszjáratok helyett, óránként járnak a vonatok a főváros és Balatonfüred között.

Június 19-én életbe lép a nyári vasúti menetrend, ezzel pedig jelentősen megváltozik az észak-balatoni vasútvonalon az eddigi struktúra. Reggel 7.05 és este 21.05 óra között indulnak a Kékhullám Intercity vonatok Budapestről Tapolcára, emellett minden páros óra 30 perckor Katica InterRégió szerelvények futnak ki a Déli pályaudvarról, amelyek végállomása Balatonfüred.

Újdonság, hogy minden páratlan óra 30 perckor Vízipók elnevezéssel új vonatok közlekednek szintén a Déli pályaudvarról Balatonfüredig, ezek a szerelvények Balatonakarattyáig csak Kelenföld és Székesfehérvár állomásokon állnak meg. Balatonfüredről a főváros irányába az első, Levendula nevű intercity 7.01-kor indul, napközben pedig minden páratlan óra 08 perckor a Kékhullám intercity-kkel lehet Budapest irányába utazni.

Balatonfüredről páratlan óra 11 perckor indulnak a Katica InterRégió vonatok, páros óra 23 perckor pedig a Vízipók szerelvényekkel lehet a fővárosba utazni. Az idei szezonban két Tekergő Expressz is közlekedik az északi parton, az egyik vasárnapi napokon Szolnokról érkezik és egészen Tapolcáig lehet vele utazni, a másik Nyíregyháza és Zánka-Erzsébet tábor állomások között biztosít naponta kapcsolatot.

A bulizóknak jó hír, hogy már az északi-balatoni vasútvonalon is lesz éjszakai Bagolyvonat, amelyek pénteken, szombaton és vasárnap hajnai 2 óra körül indulnak Balatonfüredről Tapolcára és Székesfehérvárra. Fontos, hogy valamennyi intercity-re és expressz vonatra helyjegyet kell váltani, azonban ezek a vonatok Balatonakarattya és Tapolca között ülőhely biztosítás nélkül is igénybe vehetők.

Részletes menetrend itt.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
május 30 - június 05
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02

    World Robot Olympiad

    08:50 -16:00
    2022.06.02
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.

    Regionális elődöntő.

    Nagy János Trió koncert

    19:00 -21:00
    2022.06.02
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Parker Jazz Club.

  • 03

    Balatoni Hal- és Borünnep

    17:00 -23:00
    2022.06.03-2022.06.06
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gasztronómia és a koncertek a parton.

  • 04

    Trianoni megemlékezés

    17:00 -18:00
    2022.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    A nemzeti összetartozás napja.

  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004