Oldal kiválasztása

Nagy Feró egy kiállításon az Anna-bál szépével

Szerző: | 2021-06-16.

Sajátos tárlatvezetések a Balatonfüred 50 – Képes történetek a várossá válás első évtizedeiből című kiállításon. A Könyv-Bor-Jazz Fesztivál keretében Nagy Feró illetve Komjáthy Ágnes, az 1971-es Anna-bál szépe, majd a Skála háziasszonya kalauzolja az érdeklődőket a tárlaton. Az anekdoták után borkóstolóval is várják a látogatókat.

Milyen volt ötven évvel ezelőtt az Anna-bál? Változott azóta valami, és ha igen, akkor mi? Miért Beregovoj a szovjet űrhajós adta át a díjat? Június 18-án, pénteken visszaemlékezik Komjáthy Ágnes az akkori Anna-bál szépe.

Másnap Nagy Feró vezeti a közönséget a képek között. Nagy Feró fellépett azon az 1982-es, a hajógyár szerelőcsarnokában rendezett újhullámos fesztiválon, amelyről több kép is szerepel a kiállításon, sőt Almási Tamás rendező és Antal Imre riporter készítette dokumentumfilmből is látható részlet.

A rendszer ellen lázadó fiatal rock- és punkbandák hörögtek a mikrofonba a rendőrség árgus szemeitől kísérve. Hogy volt ez akkoriban lehetséges? Miért éppen Füreden lehetett ezt megtartani?
Nagy Feró a koncertre alakult Árnyékszék elnevezésű ad hoc zenekarral lépett fel többiek között Waszlavik László, Wahorn András, feLugossy László, Dzodzoglu Jorgosz társaságában. A tárlatvezetésen szó lesz erről a furcsa korszakról és persze a rendezvényről.

A Könyv-Bor-Jazz Fesztivál részletes programja itt.

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
október 25 - október 31
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Könyvklub

    17:30 -20:00
    2021.10.27
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Beszélgetés Ginger Strand könyvéről.

    Magyar Passió

    20:00 -22:00
    2021.10.27
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Premier előtti vetítés.

  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30

    Aix-en-Provance és Balatonfüred

    15:00 -18:00
    2021.10.30
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Kisváros és kultúra – kerekasztal beszélgetés.

  • 31
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004