Oldal kiválasztása

Cigányprímások versenye az Anna-bál jegyében

Szerző: | 2021-06-22.

Cigányprímásoknak hirdet versenyt a város a Hagyományok Házával közösen. Ezúttal két korosztályban mérik össze tudásukat a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő zenészek. Az Anna-bál hetében idén is megtelik hát hegedűszóval a Gyógy tér.

A város önkormányzata 2013-ban hirdette meg először a Hagyományok Házával közösen az Anna-bál prímásversenyét. A nagy múltú cigányprímások és – minden második évben – a hagyományos népzenészek bemutatkozása majd a legjobbak közös koncertje, mára hagyománnyá vált, az országban kuriózumnak számít a hegedűsök versenye.

Idén ismét pályázhat minden, a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűs. Újdonság, hogy immár két kategóriában várják a jelentkezőket: a 8-15 év közötti-, illetve a 16-35 év közötti zenészek mérhetik össze tudásukat kötelező darabokkal és szabadon választható zeneművekkel.

A muzsikusok július 27-28-án, az Anna Fesztivál keretében egy állandó zenekar kíséretében a Kisfaludy Galériában rendezett nyilvános színpadi versenyen vesznek részt. Ezúttal is nyilvános lesz a megmérettetés, a hegedűsök nemcsak a zsűrinek játszanak, mind a két nap a közönség is részese lehet a versenynek, ami az elmúlt évek tapasztalata alapján a legtöbb zenésznek plusz inspirációt nyújt.
A díjazott prímások gálaműsort is adnak majd július 28-án, 20 órakor a Gyógy-téren felállított nagyszínpadon.

A zsűri tagjai a magyar népies műzene elismert szakemberei Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett és Liszt-díjas hegedűművész, 2000-es Millenium Aranyvonó Párbaj győztese, ifj. Kállai Kiss Ernő Liszt-díjas, a Margitszigeti Danubius Nagyszálló zenekarvezető prímása és Roby Lakatos magyar hegedűvirtuóz, világzenész.

Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó egyéni, művészi kisugárzása. A zsűri egy alapszintű követelményrendszer mentén (a játék ritmikai, intonációs jellemzői, stílusismeret, hagyományhűség) választja ki a győztest és a gálaműsor fellépőit.

A versenyre július 16-ig lehet jelentkezni, itt.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Július 24

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004