Oldal kiválasztása

A római kor öröksége

Szerző: | 2021-06-23.

Bemutatták a szűkebb környezetünk római kori emlékeit feldolgozó kötetet. 2017-ben jelent meg a római kori temetőkből, sírokból előkerült leletanyagot bemutató kiadvány, ennek a hiánypótló kötetnek a folytatása a kevesek által ismert villákat, falfestményeket bemutató könyv.

Palágyi Sylvia és Kirschof Anita Balatonfüred római kori települései és falfestményei című helytörténeti könyv érdekes olvasmány lehet mindenkinek, aki érdeklődik a múltunk iránt. Hogy éltek itt, több mint kétezer évvel ezelőtt a római telepesek, milyen volt akkor a szőlőtermesztés, a fürdőkultúra, mivel díszítették otthonaikat? Ezekre a kérdésekre is választ ad a kiadvány.

– Nagyon örülök, hogy elkészült ez a helytörténeti kiadvány, melyben Palágyi Sylvia a tőle megszokott alapossággal mutatja be az akkori településeket, Kirschof Anita pedig a siskei templomrom római kori falfestményeit. A kötetet Szelényi Károly fotóművész remek képei illusztrálják. A könyv elkészítésében nagy segítségünkre volt a Laczkó Dezső Múzeum vezetősége, kollegái, s köszönetet mondok a közalapítvány támogatóinak, akik zömében füredi, vagy füredi gyökerekkel rendelkező lokálpatrióták, akiknek fontos a múlt megőrzése, bemutatása – nyilatkozta portálunknak Molnár Judit, a kötetet kiadó Balatonfüred Városért Közalapítvány elnöke.

A kiadvány megvásárolható a Balatonfüredi Tourinform Irodában és a Lipták Gábor Városi Könyvtárban.

A Figula Borteraszon tartott könyvbemutatóról a Füred TV készített riportot.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004